2007-ig jelennek meg játékok az Xboxra

Vágólapra másolva!
A Microsoft tájékoztatása szerint a társaság jelenleg piacon lévő Xbox konzolgépéhez 2007-ben jelenik majd meg az utolsó új játékszoftver. Az Xbox következő generációs változata várhatóan még 2005-ben piacra kerülhet.
Vágólapra másolva!

Fotó: --Bár a Microsoft hivatalosan még nem jelentette be az Xbox következő generációs, jelenleg Xenon kódnéven ismert utódjának pontos megjelenési idejét, iparági várakozások szerint a csúcsminőségű grafikai megjelenítésre képes konzol 2005 végén kerül majd a boltokba.

A vállalat a napokban egy közleményt adott ki szoftverfejlesztő partnerei számára, melyből kiderül, a jelenleg piacon lévő Xboxhoz még két éven át, egészen 2007 végéig készülnek majd játékok. A szoftveróriás egyelőre meglehetősen kevés információt adott ki az Xbox utódjáról, így azt sem, hogy az képes lesz-e futtatni a jelenlegi modellhez kiadott játékokat. Az új Xbox első prototípusát várhatóan a jövő hónapban, a videojáték-iparág legrangosabb seregszemléjén, a Los Angeles-i E3 Expón mutatja majd be a Microsoft.