LCD vagy plazma: milyen tévét vegyünk?

Nyakunkon a HD-tévé, egyre több helyen érhető el digitális kábeltévé, ráadásul a lapos képernyős tévé a nappaliban is jobban elfér. Melyiket érdemes választani, az LCD-t vagy a plazmát? Nem könnyű eldönteni, de segítünk benne.

Az elektronikai üzletek polcain manapság már szinte kizárólag lapos tévékészülékek sorakoznak, a hagyományos, katódsugárcsöves modellek a legtöbb helyen valamelyik eldugott sarokban szomorkodnak, általában nem is túl nagy választékban. Nem könnyű azonban a legújabb modellekből sem választani: mi ezúttal az LCD- és plazmatévék közti választásban próbálunk segíteni.

Nem mindegy, hogy LCD vagy plazma

Idehaza a köznyelvben valamilyen ismeretlen oknál fogva a lapos képernyőjű televíziókat a legtöbben plazmatévé gyűjtőnéven emlegetik, noha az egyre nagyobb példányszámban eladott LCD-tévék működési elve gyökeresen eltér azokétól, mindkét technológia más-más előnyökkel és hátrányokkal rendelkezik, ezek kiderítéséhez egy-egy Panasonic készüléket próbáltunk ki mindkét fajtából.

Dióhéjban a lényeg: az LCD-tévék esetében a képet egy hátsó fényforrás világítja meg. Azt, hogy mely képpontban és milyen intenzitással jusson át a fény, átlátszó lapra helyezett folyadékkristályokkal szabályozzák, a különböző színek előállítását a pontokban lévő színszűrőkkel oldják meg. Ezzel szemben a plazmatévék esetében nincs szükség külön háttérvilágításra, mivel itt maguk a nemesgázzal feltöltött képpontok (színkamrák) világítanak elektromos impulzus hatására. A plazmákból a gyártás gazdaságossága miatt leginkább 37 colos vagy nagyobb típusokat gyártanak, míg az LCD-ből jóval kisebb méretűekkel is találkozni a boltokban.

Korábban már megvizsgáltuk, mennyire érzékelhető a különbség egy átlagos tévén a különböző HD-felbontások között: próbáink során kiderült, már a mezei HD Ready címkés típusok is elég jó képminőséget biztosítanak, olyan készüléket viszont, amely nem támogatja a nagyfelbontást, már nem érdemes venni - pedig gyakran találkozni ilyenekkel az akciós újságok címlapjain.

Horrorfilmhez plazmát vegyünk

Az állandó háttérvilágítás alkalmazása miatt az LCD-tévék egyik legnagyobb gyengéjének az számít, hogy a sötétebb jeleneteket nem képesek tökéletesen megjeleníteni, így a filmek éjszakai képkockái inkább sötétszürkén festenek a képernyőn - a folyadékkristályok között ugyanis valamennyire még ilyenkor is átszivárog a háttérvilágítás fénye. Ezzel szemben a plazmatévén - ahol a képpontokat nem kell hátulról megvilágítani, mert saját fénnyel bírnak - akár a Pánikszoba, akár a Batman sötét jelenetei tökéletes kontraszttal, fekete színekkel jelennek meg, hiszen itt a tévé nem aktivizálja azokat a képpontokat, ahol erre nincs szükség. Egyes drágább LCD-ken ugyan különböző alternatív megoldásokkal - például a háttérfény szabályzásával - próbálkoznak a jobb fekete szín elérésével, de a plazma ezen a téren még mindig sokkal jobban teljesít eltérő működési elvének köszönhetően.

LCD és plazmatévé: digitális képen nem látszik a különbség, a valóságban igen

Egy jellemző paramétere a tévékészülékeknek a kontrasztarány, ami a megjeleníthető legsötétebb és legvilágosabb képpont közti fényerő-eltérés mértékét hivatott szemléltetni. Sok hirdetésben találkozni a dinamikus kontraszt kifejezéssel, melyhez általában ennél is magasabb, akár több tízezer az egyhez mért arányt ígérnek: ezt a fent említett háttérfény-csökkentős technikával lehet elérni. Az általunk megkérdezett szakértők szerint egy 5000:1-es valós kontrasztarány már bőven megfelelő képminőséget biztosít, az ennél jóval nagyobb értékek közt gyakorlatilag már nem is lehet különbséget tenni, nem a prospektusban szereplő gigászi (javarészt dinamikus) számértékek miatt érdemes egyik vagy másik típust megvenni.

"Giccses" az LCD, csillog a plazma

Sajnos a fenti, digitális fényképezőgéppel készített képen egyáltalán nem látszik, de akárhogy állítottuk be a tévéket, a plazma mindig természetesebb színeket produkált, az LCD-n minden egy kicsit tarkábbnak tűnt, mint a valóságban. Meglepő módon ez nem előny vagy hátrány, az általunk megkérdezett emberek egy részénél épp a szép "színesebb" LCD, az ínyencebb filmrajongóknak viszont a "fakó" plazma volt a favorit. Ez persze nem meglepő, bizonyára sok olvasónk nagyszülője, szülője használta a régi tévét is maximális színtelítettségre állítva. A lényeg, azt kell megvenni, amelyik szimpatikusabb élőben, ellenkező esetben ugyanis évekig átkozhatja magát, hogy miért épp egyik vagy másik típus mellett tette le a garast.

Az erős háttérvilágításnak köszönhetően az LCD egy világos szobában, irodában talán egy kicsivel jobban érvényesül. Tesztünk során elhúzott vagy szétnyitott függönynél is megnéztük a tévék képét, és a plazmánál inkább csak az volt zavaró, hogy az utóbbi esetben az üveg előlap miatt tükröződött rajta az ablak (ez látszik is a fenti fotón), míg a matt felületű LCD-n nem. Viszont a háttérvilágítást nélkülöző plazmaképernyő az esti sötétben kevésbé bántja a szemet főként akkor, ha intelligens fényerő-szabályzó funkcióval is felszerelték a tévét.

Fontos paraméter a látószög: ebben a plazma jeleskedik, de már a belépőszintnél kicsivel drágább LCD-k is elég jól teljesítenek ezen a téren, azaz nem csak pont szemből, de oldalról is színhűen látni képüket.

Sporthoz a plazma való

Rengeteg árlistán lehet találkozni a reakcióidő vagy válaszidő kifejezéssel, ez azt az időtartamot jelenti, amely ahhoz szükséges, hogy egy képpont sötétből kigyulladjon, majd újra elsötétedjen. Persze a marketingcélok itt is fontosnak bizonyultak, ezért egyes reklámokban már nem ezt, hanem csak a feketéről fehérre váltás idejét tüntetik fel, ami persze kétszer, négyszer olyan jó értéket produkál. Összességében LCD esetében egy 8 ms-os reakcióidő már jónak mondható, a plazmák esetében pedig gyakorlatilag mindegy, mit választ az ember, mivel ezek működési elvükből adódóan nagyságrendekkel kisebb, 0,001 ms-os gyorsasággal képesek váltani a képpontot, így sportközvetítésekhez, akciófilmeknél ideálisak.

Minél gyorsabb válaszideje van egy panelnek, annál szebben képes megjeleníteni gyors mozgást, ami például sportközvetítések esetén fontos, ellenkező esetben a futballjátékosok futás közben csíkot húzhatnak maguk mögött a képernyőn, a kontúrok nem lesznek élesek. Ha ön gyakran néz ilyesmit, plazmából és LCD-tévéből is érdemes a 100 hertzes képfrissítést támogató, kicsivel drágább típust választania a tökéletes élményért.

Beégni csak a plazma tud

Még a nem kimondottan technológiai érdeklődésű olvasóink közül is bizonyára sokan hallottak arról, hogy a plazmatévék egyik gyengéje, hogy egy-egy konstans képrészlet bizony beleéghet a képernyőjükbe. Régóta keringenek a pletykák azokról a tévékről, amelyekben állandóan ott derengett a sarokban valamelyik csatorna logója. Gyakorlatilag az történik, hogy egy-egy statikus képrészlet megjelenítésekor a képpontokban lévő színkamrák (vörös, zöld, kék) fénykibocsátó foszforrétege a túlzott igénybevétel miatt "elhasználódik": vagy túl sok, vagy túl kevés fényt bocsát ki.

Müller Endrétől, a Panasonic szakértőjétől megtudtuk, ezt a hibát manapság már különféle technológiákkal, például a statikus képrészek néhány pixeles (tehát gyakorlatilag észrevehetetlen) időnkénti elmozgatásával megelőzik. Extrém esetben a beégést szervizben ún. képmosási művelettel orvosolni lehet: ekkor a foszforréteget változó feszültségű árammal meghajtva "rázzák" vissza az ideális működésbe.

Játékkonzolhoz: nehéz döntés

A fent ismertetett technikai jellegzetességek ismeretében is nehéz eldönteni, melyik típust érdemes vásárolni azoknak, akik videojátékot csatlakoztatnának a tévéhez. Józan ésszel gondolkodva a gyors reakcióidejű plazma tűnik a jó választásnak, az LCD-n ugyanis a játékprogramokban gyakori fürge mozgások elmosódhatnak. Ugyanakkor például egy műszerfalat folyamatosan mutató autószimulátor esetében a beégés problémája léphet fel, ilyen probléma az LCD-nél biztosan nem fog fellépni.

Fogyasztás: az LCD takarékosabb

Annak ellenére, hogy a gyártók jelentősen csökkenteni tudták a plazmatévék fogyasztását, ezek működtetése még mindig több áramot igényel az LCD-knél. Kisebb, 32-37 colos képátlójú modellek esetében nem hatalmas, durván 10 százalékos a különbség, az ennél nagyobb óriásképernyőknél viszont akár 40 százalékot is elérhet.

Rá lehet fázni a digitális tunerrel

Elég sok hirdetésben láttuk a paraméterek között felsorolva extraként azt, hogy a készülék már digitális adások vételére is fel van készülve. Bár a hazai boltokban valóban kaphatók a földi sugárzású digitális (DVB-T) adások vételére alkalmas tunerrel szerelt típusok, de ezekkel valószínűleg nem tudja majd nézni a tulajdonos a várhatóan már az év végén beinduló adásokat. Azokat ugyanis MPEG4 tömörítéssel továbbítják majd az éterbe, a hazai boltokban viszont csaknem kizárólag az MPEG2 szabvánnyal kompatibilis típusokat kínálnak. A digitális tunert nem tartalmazó készülékeket utólag megvásárolható vagy a szolgáltatóktól bérelhető set-top box egységekkel lehet majd felkészíteni az újfajta adások vételére.

Az ideális választás

Mint a fenti hosszú felsorolásból kiderült, nem könnyű választani a lapos képernyős tévék két fő típusa közül, ezért pontokba szedve is összegyűjtöttük az egyes típusok előnyeit és hátrányait, valamint azokat a paramétereket, amelyeket érdemes figyelni a vásárláskor.

LCD-tévé	Plazmatévé
- színesebb, tarkább, de mesterségesebb hatású kép	- jóval természetesebb, de fakóbbnak ható kép
- a sötét jelenetek szürkések, átdereng a háttérfény	- a sötét jelenetek valóban feketék
- általában matt felületű képernyő	- fényes felületű, tükröződésre hajlamos képernyő
- 8 ms vagy jobb reakcióidejű legyen	- mindegyik képernyő reakcióideje szupergyors
- nem tud beégni a kép	- extrém esetben beéghet a kép
- támogassa a 100 hertzes képfrissítést	- támogassa a 100 hertzes képfrissítést
- figyelni kell, hogy jó látási szöge legyen a panelnek	- legyen rajta energiatakarékos üzemmód
- legyen rajta több HDMI és PC-csatlakozó	- legyen rajta több HDMI és PC-csatlakozó
- hasznos extra a beépített memóriakártya-olvasó	- hasznos extra a beépített memóriakártya-olvasó