3D-ben is közvetítik az amerikai focit

Vágólapra másolva!
A nemzeti egyetemi amerikaifutball-bajnokságot (BCS) a januártól háromdimenziós látványban élvezhető változatban is közvetítik majd az Egyesült Államokban.
Vágólapra másolva!

A térhatású közvetítést a Sony és a Fox Sports működteti majd, és nyolcvan-száz moziban lesz élőben megtekinthető az USA harminc városában. Az első 3D-ben is nyomon követhető mérkőzés a Flordiai Egyetem és az Oklahomai Egyetem között zajlik majd január 8-án. A meccs a Miamiban lévő Dolphin stadionban zajlik majd, és a 3ality Digital cég speciális, polarizált lencséket használó háromdimenziós képrögzítésre képes kameráival rögzítik majd eseményeit. Ezt műholdas kapcsolaton keresztül továbbítanak majd a filmszínházakba, ahol az itthon is működő IMAX-moziból ismert polarizált szemüveget viselő nézők 3D-s látványban élvezhetik azokat.

A mérkőzésen személyesen jelen nem lévők 18-22 dolláros, azaz 3-4 ezer forintnak megfelelő összegért válthatnak majd jegyet a térhatású közvetítésre a mozikban. A január eleji amerikaifutball-mérkőzés nem az első sportesemény, amelyet hasonló módon közvetítenek, az AP hírügynökség beszámolója szerint december elején az Oakland Raiders és a San Diego Chargers között zajló jéghoki-meccsen már tesztelték a megoldást három városban. A hírek szerint ez nem zajlott zökkenőmentesen, a kép többször elment a műholdas kapcsolat hibája miatt - az üzemeltetők azt ígérik, ezeket a hibákat a következő közvetítésre már orvosolni fogják. Az AP beszámolója szerint a 3D-s adás nézése egyes jelenlévők szemét kifáraszthatta, mivel voltak, akik levették a speciális szemüveget, és a hagyományos módon követték a történéseket a vásznon.