Villanybringa izzadtsággal

Vágólapra másolva!
Kölcsönkaptuk egy hétre a Gepida izzadtságmentes városi kerekezésre szánt pedelec rendszerű bringáját, annak is női vázas, kecsesnek mégsem igazán mondható változatát. Az elekromotoros rásegítésű bringázás koncepciója izgalmas, szimpatikus és ma már a szükséges elektrotechnika is érettnek mondható, így csupán két dologgal lehet elrontani ezt a fejlesztést: a hagyományos részegységek rossz kiválasztásával és az árral. A Gepida mindkét ponton hibázott, de kerékpárja mégis egy szebb jövőt sejtet.
Vágólapra másolva!

Az elektromos rásegítésű kerékpár tömören összefoglalva olyan bicikli, amely megkönnyíti a pedál tekerését. Nem lehet elektromos robogóként használni, hiszen a rásegítés csak tekerés közben működik, viszont sofőrje erőlködés nélkül veheti az emelkedőket, szembeszelet. Nem érdemes gázkart vagy más efféle sebességszabályozót keresni a bringán, ahogy arról sem érdemes érdeklődni a használatba vétel előtt, kell-e valamilyen speciális tudás a pedeleces bringázáshoz. Nem kell, hiszen ugyanúgy tekerünk, váltunk, mint egy hagyományos (agyváltós) kerékpárnál, csak sokkal kisebb erőt kell kifejtenünk a haladáshoz. Ez a pedelec - azaz a Pedal Electric - szabvány lényege.

Az európai pedelec-szabványnak megfelelően a rásegítés a 25 km/h sebesség átlépése után leáll, innentől csak a sofőr teker. A motor ereje nem lépheti túl a 250 wattos teljesítményt, holott a technika ma már a dupláját is elfogadható áran képes nyújtani - így viszont nem minősül robogónak a bringa, tehát jogosítvány nélkül is vezetheti bárki. Az amerikai szabvány ezzel szemben 28 km/h-ig segít és pedálozás nélkül is pöröghet a motor, ezt a rendszert azonban inkább eBike-nak hívják.

Forrás: [origo]

Kétféle rásegítés létezik, az egyszerűbb a pedálfordulatot érzékeli, míg a bonyolultabb a hajtás nyomatékát méri, azaz a bringás által kifejtett erőhöz igazítja a rásegítés mértékét is. A pedálfordulat érzékeléséhez kötött rásegítés hátránya, hogy lassú haladásnál, sőt a pedált visszafelé tekerve is ugyanolyan erővel kapcsol be a motor, azaz járdán a gyalogosokat kerülgetve vagy a lámpánál, pedáligazítás esetén is kerge módon lódul meg a bringa. Az általunk kipróbált, magyar gyártású Gepida Pedelec Reptila 1000 szerencsére az okosabb változatot alkalmazza, így lehet vele lassan is manőverezni.

Bányai Zsolt, Videa főszerkesztő:
Forrás: [origo]Miközben tekertem, arra próbáltam rájönni, kinek is való ez a canga? Feleségemnek, aki gyerekkel, bevásárlásból hazatérve hegynek felfelé megy? Egy kevésbé fitt nagymamának, aki fiatalosnak akar tűnni? Egy biciklis futárnak, akinek nem mindegy, milyen gyorsan tud küldeményeket kiszállítani, majd új fuvart felvenni? Belvárosi, öltönyös jappiknak, akik szeretnek korszerűnek lenni, és nem utolsó sorban imidzsben maradni? Az ár hallatán hamar kiderül, Svájcban mindenkinek, itthon csak a hülyéknek éri meg ilyen biciklit beszerezni.

A Reptilában amúgy a 250 W teljesítményű rásegítő motort a pedálok mögé, nagyjából a láncvédővel egybeépítve építették be, a 2 kilós, Li-Ion akkumulátor pedig a váz nyeregcsöve mögé állítva, a némileg megnyújtott kerék-váz közbe került. A négy óra alatt újratölthető energiaforrással akár 80 km is megtehető átlagos terhelés mellett, de a szerkesztőség változatos tesztkörülményei között is elegendőnek bizonyult egy töltés úgy 40-50 kilométerre, azaz napi munkába járás esetén sem kell a munkahelyen külön töltőt tartanunk - ami azért is jó hír, mert igencsak termetes a készülék. A bringán agydinamó szolgálja ki a világítást, az első villa és a nyeregcső is rugózik, a városi kerekeket V-fékek lassítják, nyolcsebességes Shimano agyváltóval könnyíthetünk a motor munkáján, s a sok extra az aluváz ellenére is mintegy 25 kilót nyom, ami egy átlagos hegyi bringa súlyának több, mint duplája.

Az összkép egy szokványos városi bringa kissé elnyújtott, de egyébiránt szokványos vázzal, a pedál környékén érdekes kis hengeres dobozzal, ettől eltekintve azonban semmi nem utal a különlegességekre. A nézelődőknek azért feltűnik, hogy nem szokványos citybike-kal van dolguk, de a gyanakvó pillantások hamar tovasiklanak. Az állak akkor esnek csak le, amikor a piros lámpánál az úrbiciklis a pedálba lép. Az indulás érzése megfizethetetlen, utána azonban már vegyesebb a kép.

Kovács Áron Attila, Itthon rovat:
Forrás: [origo]Az egyetlen élmény, hogy épp csak hozzáérek a pedálhoz, a bringa meg kilő, illetve az emelkedőn könnyebb felmenni, de az nem olyan látványos. Ami csalódás volt, hogy egy ponton túl hiába raktam, nem tudtam tovább növelni a sebességet. Ez gondolom valami biztonsági opció, de azért Budán, lejtőn lefelé jóval gyorsabban lehet haladni, mint ezzel a cuccal. Az igazi probléma azonban a súlya: teljesen használhatatlan egy városi környezetben, ahol ide-oda kell rakni, esetleg felvinni az emeletre.

Melocco Anna, Üzleti Negyed:
Forrás: [origo]Nagyszerű dolog a piros tacskón edzett lábaknak, hogy nem kell teljes súllyal ráhelyezkedni a pedálokra, hogy száz méteren gyaloglási sebességnél gyorsabb tempót érjenek el (és persze remek a büszke férfitársadalmat egy másodpercen belül bőven lehagyni, egy hanyag sziát odavetve). A hosszabb vízszintes távokon viszont nincs az az izommunka, amivel akár egy lepukkant, de már normál haladási sebességet elért camping biciklivel lehetne tartani a versenyt, ugyanis ami jó indulásnál és az emelkedőn, éppen hátrány a laposon. Amikor a villanybicaj eléri a maximális sebességet, nem hajlandó azon változtatni. A hanyag sziákat itt bánja meg az ember lánya, mert gúnyos félmosoly mellett visszakapja és csak a következő emelkedőben bízhat.

A Reptila váltójának áttételezése valóban nem teszi lehetővé a súlyos váz gyors mozgatását, pontosabban a támogatott sebességet csak igazán intenzíven pörgő lábakkal lehet jelentősen túllépni. A sík terepen haladó kerekező számára pedig leginkább az lehet fura, hogy a rásegítés miatt könnyen üresben forog a láb, ami a váltós bringákkal közlekedők számára nyilván ismerős érzés: ha nem kapcsolunk fel időben, annyira elfogy a hajtás ellenállása, hogy minduntalan "beesik" a pedálozó láb, s csak utolérni igyekszik a forgó tengelyt - olyan érzés, mintha a levegőben lógva futnánk helyben. A helybenfutás fárasztó, így akkor válik igazán kényelmessé a villanybicaj, ha visszalassítunk egy szokatlanul nyugis tempóra.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=sNkiXvMbeAcAzXFS

A Pedelec versenye a hagyományos bringával

Ballai Vince, Nagyvilág rovat:
Forrás: [origo]A kényelmes és ráérős bringásnak való. Hat-nyolc tekerés után eléri azt a sebességet, ahol már kikapcsol a rásegítés. Ez a sebesség nem túl magas, saját leegyszerűsített versenybringámon kényelmes tempóval is gyorsabban haladok. A bringa nehéz súlya, áttételezése és a felegyenesedett üléspozíció miatt azonban nem is érdemes jobban teperni. Viszont ebben a kényelmes tempóban erőlködés nélkül lehet megmászni a hidakat, és betekerni a munkahelyre bőven az izzadáshatáron innen. A felegyenesedett üléspozíció még egyre jó: büszkén, kisimult arccal, felsőbbséges tekintettel lehet a nyeregből szemlélni a dugóban araszoló autókat, miközben elsuhanunk mellettük.

Valóban felmerül a kérdés, kit csábíthat el ez a kerékpár? Aki csak egy parkolóban vagy bemutatóteremben teker rajta két kört, biztos beleszeret, hiszen rajtolni nagyon lehet vele - a szerkesztőségben bárki ült is fel rá, az első két méter után vigyorogva azannyázott. Annak is felcsillanhat a szeme, aki minden nap durva emelkedőket kell legyőzzön, vagy eleve a ráérős, nézelődős kerekezés rajongója. A többieknek érdemes más alternatívát keresni.

Weyer Balázs, [origo] főszerkesztő:
Forrás: [origo]Amikor megszokott útvonalaimon a szokásos arcok kerekeznek szembe, egy átlagos napon azt mondom magamban: "Jó reggelt, bringás testvérem!". Motorosbringa-verzióban ez így módosul: "Szervusztok gyerekek, én vagyok a nagymama, megyek bevásárolni!. A tekerést nem nagyon bírom már, de legalább addig útközben is szabad levegőn vagyok. Siessetek csak, én már ráérek". A motor persze jó, mint egy jó hátszél vagy mint egy jó váltó lejtőn felfelé, de nem ellensúlyozza a testmozgás illúziójának elvesztését. A többi bringás lesajnálással vegyes szakmai érdeklődése sem segít ezen.

Féjja Zsolt, Autó rovat:
Forrás: [origo]Egy ilyen villanyrásegítéses bicikli értelme az lenne, hogy kerékpárra szoktassa azokat, akik tömegközlekedési eszközökön senyvedve vagy autóba zárva közlekednek nap mint nap. Ehelyett azzal is megutáltatja a biciklizést, aki amúgy szereti. Nagyon jó érzés, hogy felsegít az emelkedőn, de minden egyéb időszakban szörnyű: rossz vele tekerni, rossz kanyarodni, rossz fékezni. Kinn hagyni anyagi csőd, cipelni meg olyan nehéz, hogy akkor inkább láberővel jutok fel a hegytetőre. Ráadásul van alternatíva, amely ugyan nem zéró emissziójú, de sokkal szerethetőbb.

A Gepida villanybringáját az amúgy is kerékpárral közlekedők nem igazán szerették meg: csigalassú, sziklanehéz, ugyanakkor az izzadtságot sem feltétlenül spórolja meg tulajdonosának. Mindezen hátrányai azonban eltörpülnek a kínos tény mellett, hogy ezt a megosztó, kiforratlan bringát éppen félmillió forintért vásárolhatjuk meg. Ennyiért pedig igazán nem tűnik jó vételnek, még környezetbarát mivolta ellenére sem. Természetesen abban is biztosak lehetünk, hogy a technológia terjedésével ez az ár jócskán esik majd, s egy-két éven belül átlépi azt a határt, aminél már sokan megfontolják a beszerzést. Abban pedig joggal reménykedhetünk, hogy addigra a Gepida fejlesztőgárdája is kiküszöböli a a fiatal termékvonal gyermekbetegségeit.

Cikkünk megjelenését követően a fenti kerékpár gyártója, a Gepida Kft az alábbi levelet juttatta el szerkesztőségünkhöz:

Tisztelt Szerkesztőség!

A Gepida Reptila 1000 "Pedelec" kerékpár tesztjét szeretnénk kiegészíteni szakmai szemmel.

Manapság rengeteg kerékpár kategóriát láthat az utakon egy hozzáértő. A kerékpárok ez irányú fejlődése nem véletlen, hiszen a különböző modellek, más és más felhasználásra vannak tervezve, éppen ezért ésszerűtlenség összehasonlítani a jelenleg futó típusokat, mint, ahogy az lenne egy Forma 1-es autót egy verseny terepjáróval. Ily módon egy Ferrari teszt során is leírhatnánk a negatívumok közé, hogy borsos ára ellenére elakad a sárban, homokban és az ugratók sem tartoznak a kedvencei közé!

Mindegyik kategória másban jó. Egy City kerékpár kényelmes és könnyen gurul. A sok extra felszerelése miatt a súlya (átlagban 16-18kg) össze sem vethető egy versenyekre tervezett mountain bike, vagy egy országúti súlyával (6-8kg). Tehát mindegyik kerékpár más felhasználásra lett kitalálva.

A tesztelt Gepida Reptila 1000 pedelec kerékpárunkat számos nemzetközi szakújság is letesztelte többek között a nemzetközileg is elismert Extra Energy ahol "Sehr Gut" minősítést kapott. A kerékpárt több dologban is piacvezetőnek találták.

Természetes, hogy nem mindenki engedheti meg magának, hogy egy teljesen új, környezetbarát technikát vásároljon, hiszen hibrid autóból is csak keveset látunk az utakon. Bízunk mi is abban (ahogy a hibrid autók gyártói is), hogy egyszer eljön az idő, amikor a legújabb fejlesztéseinket és technikáinkat, megengedhető áron fogjuk tudni kínálni.

De ejtsünk néhány szót a kerékpárról és gondoljuk át még egyszer a cikkben kiemelt problémákat.

Külső:
A nem túl kecsesnek mondott váz nagyon jól használható és a kinézete is leginkább ember és ízlésfüggő. A tervezésnél elsődleges szempont a motor és az akkumulátor elhelyezésének megoldása, másodsorban a célközönség, amely a kerékpárt használni kívánja. Jelen esetben idősebb korosztály, mozgáskorlátozottak, munkába elegánsan járok kiemelt csoportja. Ezen területen fontos a kis átlépési magasság.

A kerékpár súlya:
A kerékpárt itt ismét a saját kategóriájában lévő konkurens rásegítő motor nélküli kerékpárokhoz hasonlítanánk a cikk írójával ellentétben. Egy átlag city kerékpár súlyánál kb. 6kg-al nehezebb, ami természetesen a pedelec rásegítés súlya. Ez a +6kg maga a motor és az akkumulátor (Li-ion akku jelenleg a leginkább fejlettek közé tartozik, amihez a legkevesebb súly társul).

Agyváltó, motor és nyomaték:
A Gepida Reptila 1000 egy olyan magyar termék, ami kiforrott japán technológiát használ. A kerékpár motorja Yamaha gyártmány, amit meg kell fizetni, hiszen itt nem egy kínai márkáról beszélünk, hanem egy olyan gyártóról, aki több mint 15 éve van jelen ezen a piacon. Igen, az elektromos "Pedelec" elnevezésű kerékpár csak nekünk új. Japánban már több évtizedes múltra tekint vissza, ezért választottuk a Yamaha technikáját, hiszen több mint egymillió eladott egységgel, nemcsak kiforrott konstrukció, hanem megbízható is, amihez még mindig egy versenyképes ár társul. Nincs szándékunkban untatni a kedves olvasókat a technikai részletekkel, de ez a motor, még a belsejében lecsapódott párát is eltávolítja a motorból, vagyis párátlanítja magát automatikusan, ha hidegből toljuk be a kerékpárt egy meleg helységbe. Talán, ezzel a kis technikai részlettel is érzékeltethetjük a nagyközönség felé, hogy mennyire "high-tech" kerékpárról is van szó.

Ezzel a kiegészítéssel kívánunk szólni mindazokhoz, akik már tulajdonosai egy Reptilának illetve azokhoz, akik még vásárlás előtt állnak!

Kerékpáros üdvözlettel
Gepida Csapat