Már egymillió iPadet eladtak

Vágólapra másolva!
Az Apple hétfőn bejelentette, hogy 28 nappal premierjét követően már egymillió darab gazdára talált a cég iPad nevű táblagépéből.
Vágólapra másolva!

A közel tíz colos érintőképernyővel felszerelt, fotelból, ágyból való internetezést, filmnézést biztosító eszközt megvásárlók a termék elérhetősége óta 12 millió alkalmazást és másfél millió e-könyvet töltöttek le. Az iPadből a cég még a bevezetés napján eladott 300 ezer darabot, az első hétre pedig az eladások száma már elérte a félmilliót annak ellenére, hogy az eszközt bejelentésekor nem fogadta egyértelműen pozitív sajtóvisszhang.

Az internetezés, filmnézésre, és az iPhone-ról ismerthez hasonló játékok futtatására, illetve magazinok elektronikus változatainak olvasására alkalmas, LCD-képernyős készülékből április elején csupán a kisebb tudású, wifi-képes modellek kerültek a boltokba az Egyesült Államokban. Péntektől azonban már a fejlettebb, mobilinternetes modemmel felszerelt, drágább modellek is kaphatók az USA-ban. Amerikán kívül csak május végétől lesz kapható az Apple táblagépe, melyből elemzők szerint mintegy ötmilliót ad el az év végéig a cég.