Meghúszszorozta értékét két hét alatt az új magyar BVC Token kriptovaluta

Vágólapra másolva!
A BVC token webshopok törzsvásárlói programjait támogatja Már két hete elérhető az első magyar törzsvásárlói kriptovaluta, a BVC Token. A digitális fizetőeszköz árfolyama hivatalos indulása óta húszszorosára nőtt. Ez azt jelenti, hogy az első holderek között akad olyan, aki egy pizza árát befektetve akkora hozamra tett szert, hogy ma egy olcsóbb használt autót is vehetne belőle.
Vágólapra másolva!
Forrás: cryptochiptoken.com

Az árfolyamok sokszorozódása a kriptovilág sajátja, állandó jellemzője, ugyanakkor távolról sem ez a lényeges pont - mondta az alkotók egyike, Varga Zoltán, a Cryptochip Kft. alapítója, a Crypto Chip Token megálmodója.

Egyre többet halljuk, hogy az online térben történő vásárlások száma a következő évtizedben is dinamikusan fog növekedni, illetve, hogy a pénzpiacok jövője a digitalizációban rejlik. Sokan tényként kezelik azt is, hogy a kripto-devizák szerepe a pénzügyi tranzakciók, valamint az online vásárlások során folyamatosan egyre nagyobb teret fog nyerni, eljutva egészen azok teljeskörű elfogadásáig.

Az alkotók küldetése, hogy a webshopok loyalitás- és kedvezményprogramjait egy új, fejletteb digitális korba vezessék át, kripto-devizák felhasználásának segítségével. Ezzel a nagy tervvel, robosztus vízióval ugyanakkor nincsenek egyedül, hiszen Magyarország legsikeresebb és legismertebb kripto-valutájának, a Hungarian Vizsla Inu-nak a csapata áll mögöttük!

Nagyon sok webshop rendelkezik különféle ajándékkártyákkal, lojalitás programokkal, kedvezményekkel, törzskártyákkal, stb. A gond az, hogy ezeket a kedvezményeket mindig csak az adott webshopban tudja felhasználni a vásárló, illetve, hogy ezek a kedvezmények mindig virtuálisak, nem valós pénzről beszélünk, továbbá a felhasználása ezeknek a virtuális pénzeknek meglehetősen korlátozott, általában a vásárlásunk 5%-ig használhatók, és természetesen szó sincs határon átnyúló lehetőségekről, vagy más egyéb felhasználási lehetőségekről.

Ezzel szemben amennyiben a webshopok BVC-t adnak és BVC-t fogadnak el a vásárlásokkor (persze az általuk meghatározott mértékben), akkor ezek a Tokenek a vásárló saját pénztárcájába, walletjébe kerülnek. Ez valójában is csak az övé, senki más nem fér hozzá, bonyolult kódrendszerek védik! Ezeket a Tokeneket bárhol felhasználhatja a világon (tulajdonképpen pl. az Amazonon is, de a sarki virágárusnál is), hiszen jelenleg is már árfolyama van a BVC-nek, bármikor valós pénzre váltható. Ráadásul azon egyszerű ténynél fogva, hogy folyamatosan újabb és újabb webshopok, illetve vásárlók fogják használni a BVC-t, az árfolyama is folyamatosan növekedni fog, tehát egyfajta befektetésként is funkcionál.

Forrás: cryptochiptoken.com

Az már csak hab a tortán, hogy a webshopok is hatalmasat nyernek vele, hiszen összekapcsolódnak vevőköreik, fejlődnek, nyitnak a fiatalok felé a kripto által, megelőzik konkurenciájukat, illetve az egyik áruházban kapott tokent a másikban fogja felhasználni a vásárló, bővül az ügyfélkör. Arról nem is beszélve, hogy azok a webshopok, amelyek az elsők között csatlakoznak, hatalmas hozamra számíthatnak a várható árfolyamnövekedés miatt, illetve folyamatosan profitálnak abból is, hogy ők is visszatérítéseket kapnak a BVC-től, Hungarian Vizsla Inu Tokenek formájában, amely „pénzt” aztán szabadon elkölthetnek.

Varga Zoltán - alapító, CryptoChip Token (BVC)

Website: https://cryptochiptoken.com
Telegram: https://t.me/cryptochiptokenmagyar
Twitter: https://twitter.com/CryptoChipToken
[email protected]