Az IT fontossága az egészségügyben

Vágólapra másolva!
Az informatika tudományága a különböző eszközeinek köszönhetően az élet számos területén hasznosítható, kiemelten azokban a szakmákban, ahol a folyamatok optimalizációjának, robotizálásának fontos szerepe van. A technológia fejlődésének hála nem csak egyes szakmák forradalmasítása zajlik a szemünk előtt, hanem ehhez megfelelően újabb specializált munkakörök is formálódnak.
Vágólapra másolva!

A tudomány és technológia ma már kéz a kézben jár számos iparágban, általa digitalizálhatóvá és automatizálhatóvá válhatnak olyan eszközök, amelyeket korábban csak emberi erőforrás biztosítása mellett, akár évek munkájával lehetett megvalósítani.

A digitális készségek elsajátítását ma már nem lehet elég korán kezdni, egy jól átgondolt szakirányú továbbtanulással nem csak az alapok fejleszthetők, de a későbbiek során a sikerek felé vezető kapuk is megnyílhatnak. A Programozd a jövőd!, mint Európai Uniós finanszírozásból megvalósuló projekt olyan naprakész képzési anyagokhoz és vizsgalehetőségekhez juttatja a hallgatókat, amelyek keresettek az informatikai munkaerőpiacon. Törekvése továbbá, hogy minél több középiskolás diák válassza az egyetemi informatikai képzéseket, hiszen az informatika számtalan nagyszerű pályát és biztos megélhetést biztosít az egyetem elvégzése után.

Robotasszisztált sebészeti rendszerek: Da Vinci Xi robot

A robotasszisztált sebészeti rendszerek előnye, hogy a beavatkozások biztonságosabban, precízebben hajthatók végre, a betegek felépülése gyorsabb, így rövidebb időt kell a klinikán tölteniük. Magyarországon a Semmelweis Egyetemen elindult el az a komplex robotsebészeti program, amelyet kiterjesztettek az oktatásra, kutatásra és a gyógyításra is. A projekt az élő példa rá, hogy az egészségügy és az IT szakma együtt milyen szintű lehetőségeket képes a gyógyítás területén, a tudomány eszközeivel végrehajtani.

Prof. dr. Szijártó Attilával, a Semmelweis Egyetem Sebészeti, Transzplantációs és Gasztroenterológiai Klinika igazgatójával a projekt sikeréről és az oktatás szerepéről beszélgettünk.

Semmelweis Egyetem - Kovács Attila Forrás: KIFÜ

it tud elmondani a projekt hátteréről?

A Da Vinci Xi robot egy amerikai cég, az Intuitiv Surgical gyártásában valósult meg, akik már a következő generációs fejlesztéseken dolgoznak. A sebész által irányított gépek tökéletesítésével precíziós műtétek végrehajtását teszik lehetővé. Ezek az eszközök képesek a mozgásterjedelmet megnövelni, olyan mozdulatokat végezni, ami az emberi képességek határán is túlléphet. Jelenleg kb. 5-6.000 rendszer működik, és ez idáig 7-8 millió beavatkozás valósult meg nagyrészt az USA-ban, de már Európában és Ázsiában is. Magyarországon 2022 januárjában használtak először sikeresen a robotsebészeti technológiát, a Semmelweis Egyetemen mi 2022. május 24-én.

Milyen fejlesztések várhatóak a jövőben?

A robotsebészeti rendszerekben a következő nagy lépést az fogja jeleneti, hogy a már meglévő 3D képalkotás mellett az „augmented reality” segítségével, a szervekre rávetítve 3D-ben lehet majd látni az adott műtéti terület képalkotással előállított anatómiai képleteit, így pl. a CT-n készült kép és a valódi hasüregű kép 3D rekonstrukciója során egy még pontosabb műtéti terv állítható elő, így ez segíti a navigációt a műtét során. Fontos lesz a haptikus inger – a tapintási érzés – létrehozása, ugyanis amig jelenleg nincs interakció a szerv és az eszköz közt, addig csupán az orvos előzetes tapasztalatai alapján lehetséges a szövetek nyúlásával és terhelhetőségével számolni. További fejlesztés kell, hogy legyen az automatizálás, ami az egyes műveleteket segíti majd. pl. öltés behelyezés, vérzéscsillapítás.

Tudni kell, hogy ezeknek a rendszereknek van egy tanulási görbéje, filozófiája, a felépítését ismerni kell. Rengeteg előképzettséget kell szerezni szimulátoron vagy olyan demonstrátori anyagon, ami a lehető legnagyobb gyakorlatot tudja adni. Ezek a folyamatok mérhetők, optimalizálhatók, annak érdekében, hogy a fejlődés megtörténhessen. Mikor oktatási programot állítunk elő, akkor képesek vagyunk parametrizálni számos olyan dolgot, amit nyitott műtét során nem lehetne.

Semmelweis Egyetem - Kovács Attila Forrás: KIFÜ

Milyen oktatási programmal segítik a hallgatók szakmai fejlődését?

A Semmelweis Egyetem 2008-ban alapított hamburgi kihelyezett kampuszán külön oktatási program keretében oktatjuk már a robotsebészetet. A kampusz lényege, hogy német nyelven tanuló hallgatók az elméleti képzést Budapesten végzik, majd a harmadik évtől Hamburgban, az Asklepios Campus Hamburgon (ACH) folytatják és fejezik be tanulmányaikat, végül olyan akkreditált orvosi diplomát kapnak kézhez, amelyet Európa-szerte is elismernek. A képzés során szem előtt tartjuk azt a hatalmas áttörést, mely közel 30 éve egy paradigmaváltást eredményezett és így ma már minimálisan invazív technológiával is lehet műteni. Hamarosan eljutunk arra a szinte, ahol a robotsebészet is megtalálja a helyét az orvoslás egyes területein. Erre időben kell felkészíteni a fiatal kollégákat Magyarországon, amiben a Semmelweis Egyetemnek kiemelt szerepe van.

Az invazív technológia, és a robotsebészeti eszközök megjelenése képes új szakmákat teremteni?

Az Óbudai Egyetem Robotikai Tanszékén már jelenleg is zajlanak olyan szakirányú továbbképzési formák, amik az orvostechnológiai fejlesztésekre, sebészeti robotok működtetésére irányulnak, így megteremtve számos specializált munkakört. Ilyen pl. ipari robotizálási szakmérnök, amely során lehetőség nyílik a robotprogramozás megismerésére egy olyan szakirányú gyakorlatorientált továbbképzés keretében, ahol a hangsúly az ipari folyamatok, gyártósorok fenntartásán, továbbfejlesztésén, a robotintegrációs és karbantartási folyamatok megismerésén van.

Puli, aki a Holdon szimatol

A Puli Space Technologies Kft. egy budapesti székhelyű űrtechnológiai vállalat, amely azzal a céllal jött létre, hogy a rohamosan növekvő magán Hold-ipar részévé váljon. A Puli Space Technologies egy olcsó, könnyű, egyedülálló mobilitási képességekkel rendelkező holdjáró rover, valamint egy neutron spektrométer mérőműszer fejlesztésén dolgozik a holdi vízjég erőforrások felfedezéséhez, illetve holdfelszíni hasznosításához, miközben képesek túlélni a szélsőséges környezetet a Holdon. A projekt vezetőjével, Dr. Pacher Tibor fizikussal beszélgettünk a sikerekről, szakmai kihívásokról és további lehetőségekről.

Forrás: KIFÜ

Mitől különleges Puli?

A Puli Holdi Vízszimatoló (Puli Lunar Water Snooper) egy igen kicsi, 10x10x3,4 cm méretű, alig 40 dekagrammos detektor, amely képes felmérni a Hold felszíni rétegében megbújó hidrogénkészletet, amellyel nemcsak az űrhajósok vízellátását lehetne biztosítani, de a vízből kinyert hidrogén és oxigén rakéta üzemanyagaként is szolgálhat. 2020-ban elnyertük a NASA által kiírt „Honey, I Shrunk the NASA Payload” kihívásának a fődíját, idén pedig a csapat második helyezésig jutott.

Kik dolgoznak a csapatban?

Megközelítőleg eddig 150-en vettek részt a munkában, köztük számos önkéntes és szerződött partner is. Nagyon színes a társaság, a klasszikus villamosmérnök, szoftvermérnök, gépészmérnök szakember mellett szimulációs mérnök és IT mérnök is segíti a munkánkat. Fontos a megfelelő szakmai háttér, precíz tudásra van szükség, hiszen például a tesztfázisok nem a Holdon, hanem egy megépített, analóg szimulációs környezetben valósulnak meg, ahol mindent pontosan a holdi környezethez kell beállítani, és ez nagyfokú szakértelmet kíván.

Forrás: KIFÜ

Milyen további fejlesztések várhatóak?

Jelenleg három Vízszimatolót adtunk át tesztelésre a NASA pasadenai laboratóriumának, ahonnan izgalmas eredményeket várunk Számos vizsgálat folyik azzal kapcsolatban is, hogy ne csak az űrben, hanem itt a Földön is tudjuk hasznosítani a vízszimatolót. Jelenleg azt látjuk, és a visszajelzések is azt mutatják, hogy a mezőgazdaságban lehet kulcsszerepe, amire ha igény van, további fejlesztéseket tudunk létrehozni a csapattal. Emellett fejlesztjük és tökéletesítjük a holdjárónkat is, hogy még közelebb legyünk egy Holdképes Pulihoz.

A 21. század technológiai lábnyoma rohamtempóban nő, amihez a szakemberek – informatikusok, orvosok és kutatók – rengeteg munkával járulnak hozzá. Ha érdekel az IT világa, és szívesen belevágnál a szakma elsajátításába, akkor látogass el a programozdajovod.hu, illetve a felvi.hu weboldalakra és tudj meg többet a képzésekről!