Állami dotáció az internetezőknek

Vágólapra másolva!
A kormányzat évi 3 milliárd forintot fordítana a költségvetésből az internettarifák alacsonyan tartására. Kovács Kálmán informatikai miniszter közlésével egy időben a Matáv új díjcsomagokat jelentett be.
Vágólapra másolva!

Kovács Kálmán, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium vezetője a korábban vázolt elképzelésekkel összhangban pénteken az internetes előfizetési csomagok olyan támogatási rendszeréről beszélt, melyben a távközlési szolgáltatók és az állam egyenlő mértékű hozzájárulással tartaná alacsonyan a tarifákat. A szabad demokrata politikus elmondta, hogy az új csomagok kidolgozása a nemrégiben megszüntetett kedvezményes konstrukció és az éjszakai díjstop pótlására szolgál. Előzetes számítások szerint az internettarifák állami dotálása évi 3 milliárd forinttal terheli a költségvetést, a szolgáltatókkal kötött, illetve kötendő megállapodások értelmében ugyanennyivel az egyes vállalatok büdzséjét. Az informatikai miniszter elmondása szerint a kormányzat minden telefontársasággal tárgyal, ezek közül egyelőre azonban csak a Matáv jelentette be új csomagjait .

Kovács Kálmán szerint a támogatási rendszer rövid távú megoldásként szolgál, a nemrégiben megalakult informatikai tárca közép- és hosszú távon a hagyományos dial-up hozzáférés helyett a szélessávú elérési lehetőségek kiterjesztését tartja fő feladatának.

Korábbn az országgyűlés leszavazta Rogán Antal fideszes képviselő javaslatát az internetdíjak alacsonyan tartásáról. Rogán elképzelése szerint a fogyasztók egységes, 2500 forintos áron vásárolhattak volna internet-előfizetést, az ezen felüli összeget pedig az állam fizette volna ki az internetszolgáltatónak. Kovács Kálmán szerint az íly módon dotált internettarifák hosszú távon életképtelenek lennének, mivel a modell nem ösztönzi a szolgáltatót a minél kedvezőbb piaci konstrukciók kidolgozására.

Korábban:

Matáv: új kedvezmények az internetezőknek

Lesz államilag támogatott netelérés

Fórum:

Új kedvezményes díjcsomagok a Matávtól