Kistérségi internet szponzorpénzből

Vágólapra másolva!
Új gazdasági konstrukcióval igyekszik a brit szigetek félreeső, többnyire kis településeire kiterjeszteni a szélessávú internetszolgáltatást a British Telecom. Ősztől kísérletképpen szponzorokat vonnak be az üzletbe.
Vágólapra másolva!

A kísérletben olyan, új típusú ADSL-egységeket állítanak üzembe, amelyek a jelenlegi telefonközpontok teljes felbovítése helyett a British Telecom (BT) internetes gerinchálózatát veszik igénybe. Ezek kialakítása olcsóbb, így kisebb közösségek számára is gazdaságosan kiépíthetők. A kistérségekben létrejövő ADSL-központok egyenként 16 előfizető kiszolgálására lépesek.

A BT olyan szervezeteket, vállalatokat keres, amelyeknek valamilyen okból érdekükben áll a telefonközpontok, illetve ezen keresztül bizonyos régiók internetes ellátotságának a fejlesztése, s ezért magukra vállalnák a költségek egy részét. A távközlési vállalat a hat hónapos próbaidőszakra egy-egy ADSL-központ telepítéséért és működtetéséért 7.000 fontot (mintegy 2,7 millió forintot) kér a szponzortól. Eddig hét vállalat jelezte, hogy részt kíván venni a kísérletben.

A projekt hangsúlyozottan tesztjelleggel indul, a hosszú távú fejlesztésekről a próbaidőszak tapasztalatai alapján dönt a BT.