Jelentősen nőtt a pedofil webhelyek száma

Vágólapra másolva!
A brit rendőrség közleménye szerint  az 2002-ben világszerte drasztikusan megnőtt a pedofil video- és képanyagokat tartalmazó webhelyek száma. Emellett ezek terjesztői egyre rafináltabb módszereket használnak annak érdekében, hogy elkerüljék a lebukást.
Vágólapra másolva!

A gyermekpornót tartalmazó honlapok felét az Egyesült Államokban működtetik, derül ki a brit National Criminal Intelligence Service (NCIS) csütörtökön kiadott éves jelentésében. A tiltott tartalmakat kínáló webhelyek jelentős része működik Oroszországban, ahol a pedofil oldalak száma az elmúlt egy évben a duplájára emelkedett. Világszerte összesen 64 százalékkal nőtt az ilyen jellegű weboldalak száma - olvasható a jelentésben.

Az NCIS beszámolójából az is kiderül, hogy a pedofil webhelyeknek helyt adó szerverek egy részét más országokból, az interneten keresztül tartják karban, ami jelentősen megnehezíti a hatóságok dolgát a tettesek kézrekerítésében, illetve az áldozatok azonosításában. Bár a legtöbb internetes pedofil egyedül tevékenykedik, a jelentés szerint immár gyermekpornó terjesztésére specializálódott, szervezett csoportok is tevékenykednek a világhálón. A múlt év során a brit hatóságok egy nagyszabású akció keretében több mint ezer pedofilt tartóztattak le az Egyesült Királyságban, miután az amerikai hatóságok rendelkezésükre bocsátották 7 ezer férfi adatait, akik korábban hitelkártyájukat használva hozzáférést vásároltak gyermekpornót tartalmazó webhelyekhez.