A magyarok negyede internetezik

Vágólapra másolva!
A magyar lakosság 25 százaléka időnként kapcsolódik a világhálóra, a rendszeres internetezők aránya pedig 22 százalék, s a legtöbben otthonról böngészik a netet - derül ki a World Internet Projekt (WIP) felmérésből.
Vágólapra másolva!

A WIP vizsgálatot tíz éve indította el a Kaliforniai Egyetem (UCLA) és a szingapúri kommunikációs kutatások intézete. A legfrissebb felmérés eredményeiről az Információs Társadalom Szakmai Napok című konferencián számoltak be. A vizsgálatban 15 ország vesz részt, a magyarországi állapotokat három éve regisztrálják.

leftADSL Otthon, ADSL Hobbi, év végéig ingyen./internet_ajanlat/index.html Rendelje meg az évvégéig!

A tanulmány szerint az internetet használók száma hazánkban évente átlagosan 3 százalékkal nő, így a régió többi országához képest is lemaradásban van. Dessewffy Tibor, a WIP projektvezetője az eseményen elmondta, hogy a korábbi évekkel ellentétben az internet használóinak többsége idén már nemcsak a munkahelyen vagy az iskolában éri el a világhálót. Az internetezés helyszíneként otthonukat is megjelölők aránya az összes internetezőn belül ma már eléri a 41 százalékot, ami a teljes 14 éves és idősebb lakosságon belül 10,3 százalék. Ezzel az otthon az első helyre került az internetezés lehetséges helyszíneinek rangsorában.

Az internethasználók a leggyakrabban e-mailezésre és munkával és tanulással kapcsolatos információk keresésére, illetve szórakozásra, ügyintézésre használják az internetet. A netezők harmada legalább heti gyakorisággal internetezik ilyen célból - derült ki a felmérésből. Online vásárlásra legalább heti vagy havi rendszerességgel 11 százalék használja az internetet, ami jelentős növekedés a tavalyi 2 százalékhoz képest.

World Internet Project honlaphttp://www.worldinternetproject.net/

A WIP felmérte azt is, miért nem használják sokan az internetet: az idei válaszok alapján ennek legfőbb oka a motiváció hiánya. A nem használók 36 százaléka azt nyilatkozta, hogy azért nem internetezik, mert nincs rá szüksége.Továbbra is fontos gát a számítógép hiánya, amit a megkérdezettek 30 százaléka jelölt meg. A felmérés szerint az idén is előkelő helyen található az anyagi okokra hivatkozás. Tavaly a megkérdezettek 21 százaléka, az idén pedig 18 százaléka mondta azt, hogy azért nem internetezik, mert túl drága.

A tudásbeli hiányosságok is fontosak, a nem netezők 17 százaléka említette, hogy azért nem használja a világhálót, mert nincs ehhez megfelelő tudása. Dessewffy Tibor érdekességként megemlítette, hogy a technológiai félelem, vagyis az újtól való félelem Magyarországon sokkal alacsonyabb, mint az Egyesült Államokban.