Nem vírus okozta az amerikai áramkimaradást

Vágólapra másolva!
Az amerikai és kanadai hatóságok vizsgálatai szerint a tavaly augusztusban 50 millió észak-amerikai háztartást érintő áramszünetért rossz döntések, hibás komputerek s nem a Blaster nevű komputervírus volt felelős.
Vágólapra másolva!

Mint ismeretes, 2003. augusztus 14-én az Egyesült Államok és Kanada történelmének legnagyobb áramkimaradása zajlott le, amelynek nyomán számos egyesült államokbeli és kanadai város napokra elektromos áram nélkül maradt. A legtöbb helyen óriási pánik alakult ki, emberek tízezrei özönlöttek az utcákra New York központjában, Manhattanben, a város több körzetében és más amerikai nagyvárosokban is.

Mivel a Blaster és MSBlast néven ismert számítógépes féreg három nappal a hatalmas kiterjedésű áramszünet lezajlása előtt ütötte fel fejét a világhálón, nyomban olyan híresztelések jelentek meg, melyek szerint a vírus tevékenységének hatására omlottak össze az áramszolgáltatók rendszerei. Az ügyben vizsgálódó hatósági szervek közlése szerint bár az áramkimaradás során több számítógépes rendszer is működésképtelenné vált, nem találtak bizonyítékot arra vonatkozólag, hogy a hibákat számítógépes vírusok vagy terroristák által végrehajtott hackertámadások idézték volna elő.

A Windows operációs rendszerek egy esetleges biztonsági résén keresztül fertőző Blaster féreggel kapcsolatban a Microsoft hétfőn jelentette be, hogy statisztikái szerint a károkozó a korábbi becsléseknél jóval nagyobb számú, 8-16 millió darab PC-t fertőzött meg világszerte.