Vágólapra másolva!
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) mostantól a vezetékes telefonnal egyenértékűnek ismeri el az IP-alapokon nyugvó beszédcélú szolgáltatásokat, mivel elhárultak a technológiára korábban jellemző problémák.
Vágólapra másolva!

Az NHH képviselője a már korábban megkezdett piacelemzéshez kapcsolódó keddi szakmai fórumon bejelentette, hogy a hatóság által a napokban hozott döntés szerint a műszaki paraméterek teljesítése esetén az IP-hálózaton keresztül nyújtott beszédcélú szolgáltatást a hagyományos vezetékes telefonszolgáltatással egyenértékűnek ismeri el.

Az NHH képviselője közölte azt is, hogy az elvi jelentőségű döntés módosítja a hatóság öt évvel ezelőtti azon álláspontját, amely szerint az internet-alapú telefont, az akkor még jellemző műszaki problémák miatt nem tekintette egyenértékűnek a hagyományos telefonszolgáltatással. Az egyenértékűség részletes feltételeit egyébként az EU jelenleg vizsgálja, s ennek során a magyar hatóság is kifejtheti álláspontját. Az előrejelzések szerint az ügyben az év végére várható egységes európai állásfoglalás. Az NHH által szervezett keddi, a piacelemzéshez kapcsolódó fórumon a hírközlési szolgáltatók, a tudományos szervezetek, a szakmai műhelyek és az államigazgatás más szervezeteinek képviselői vettek részt.

A szóban forgó piacelemzés a magyar hírközlési szektor olyan átfogó és részletes vizsgálatát tartalmazza, amire eddig még nem volt példa. Az elemzés fontosságát mutatja, hogy elkészültével megalapozza a jelentős piaci erővel rendelkező szolgáltatókkal kapcsolatos új, az elektronikus hírközlési törvény szellemének és tartalmának megfelelő kötelezettségek előírását. Ezáltal nemcsak a hírközlési verseny válik hatékonyabbá, hanem csökkenhetnek a fogyasztók által fizetendő díjak is, illetve javulhat a szolgáltatások minősége.