Internetes telefonszolgáltatást indított a UPC

Vágólapra másolva!
Budapest 10 kerületében működő kábeltévés hálózatán internetes telefonszolgáltatást indított a UPC Magyarország.
Vágólapra másolva!

A kábeltelevíziós és internetszolgáltatásaival Európa számos országában jelen lévő UPC szolgáltatási régiói közül elsőként Magyarországon indított be ún. VoIP (Voice over Internet Protocol) technológián alapuló telefonszolgáltatást. A társaság saját IP-hálózatát használó, csütörtökön beindított telefonszolgáltatást jelenleg Budapest 10 kerületében vehetik igénybe a UPC Magyarország szolgáltatási körzetében.

A telefonszolgáltatás önmagában is igényelhető, használatához nem szükséges PC sem: az internetes kábelmodemre csatlakozó adapterhez bármely hagyományos analóg telefon csatlakoztatható. A UPC-telefon igénye vételéhez nem kell előfizetni a cégkábeltelevíziós vagy internetszolgáltatásaira sem, bár ez utóbbi esetekben a vállalat kedvezőbb bekötési és havidíjat kínál. A UPC Telefon előfizetői hálózaton belül ingyenesen telefonálhatnak, hálózaton kívüli - helyi, belföldi távolsági, mobil- vagy nemzetközi - hívás esetén pedig a cég által megállapított percdíjak alapján számlázzák ki a hónap végén az ügyfeleknek. Emellett a társaság nem számít fel továbbá kapcsolási díjat sem az egyes hívások lebonyolításakor. A főváros tíz kerülete mellett - a jelenlegi tervek szerint - a UPC Magyarország a jövő év során azokban a vidéki városokban is elérhetővé tenné telefonszolgáltatását, ahol Chello nevű internetszolgáltatása már működik.