Kína: életfogytiglan netpornóért

Vágólapra másolva!
A kínai hatóságok tovább erősítik az online pornó elleni küzdelmet: az ország legfelsőbb bíróságának döntése nyomán szélsőséges esetben akár életfogytiglani börtönre is ítéletnek netes pornográfiával kapcsolatba hozható személyeket.
Vágólapra másolva!

A kínai kormányzat újabb lépéssel kísérel meg gátat szabni a helyi vezetés által károsnak ítélt pornógráfia interneten és mobiltelefonon keresztül terjesztésének. Egy, az ország legfelsőbb bírósága által vasárnap közzétett jogszabály-értelmezés szerint hétfőtől pornográf tartalmak elekronikus úton történő terjesztésében, értékesítésében, előállításában részt vevő, illetve telefonszex-szolgáltatásokat működtető személyeket akár életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethetik az eset súlyosságának függvényében, enyhébb esetekben pedig például házi őrizetet, illetve feltételes szabadlábra helyezést róhatnak ki az elkövetőkre.

A jogszabály-értelmezés szerint egyébként kirívó esetnek minősül például egy olyan pornóoldal üzemeltetése, amelyet legalább 250 ezren töltöttek le. Mint ismeretes, a helyi kormányzat nyár elején indított pornóellenes kampánya keretében több száz webhelyet zártak be s személyt tartóztattak le. Pár hete a kínai rendőrség egy olyan nőt tartóztatott le, aki fizetős weboldalán naponta sztriptízshow-t mutatott be egy webkamerán keresztül az érdeklődőknek. A kommunista kormány eleve erőteljes kontrollt gyakorol az állampolgárok körében egyre nagyobb népszerűségnek örvendő világháló felett. Külön szervezet munkatársai foglalkoznak az internetes oldalakon zajló kommunikáció megfigyelésével, a külföldi webhelyeket pedig csak egy kormányzati szűrőn keresztül érhetik el a netezők.