A cégek 81 százaléka védekezik a vírusok ellen

Vágólapra másolva!
A számítógéppel ellátott hazai vállalkozások 81 százaléka használ valamilyen vírusirtó szoftvert, míg tűzfal 42 százalékuknál működik - derül ki egy friss felmérésből.
Vágólapra másolva!

A GKI, a T-Mobile Magyarország Rt. és a Sun Microsystems Magyarország Kft. 2004 első negyedévében zajlott, reprezentatív, 1400 céget megkérdező közös felmérése szerint az egyéb informatikai biztonsági megoldások használata kevésbé elterjedt a legalább 5 főt foglalkoztató számítógéppel ellátott cégek körében: valamilyen azonosító eljárást egyharmaduk használ, míg például PIN- kódot vagy biometrikus azonosítást 24 százalékuk.

Axelero Internet Biztonság 2: próbálja ki!/szoftverbazis/virusvedelem/data/ai462-cd.html

A víruskeresők és vírusirtók alkalmazását, a tűzfal, illetve a secure szerverek használatát illetően a 20 fős vállalkozásoknál húzódik a határ: az ennél kisebb cégek átlagos vagy az átlagosnál kisebb arányban, míg az ennél nagyobb cégek az átlagot meghaladó arányban tartoznak a felhasználók közé. Az azonosító eljárások használatát és a külső adatmentés alkalmazását használatát tekintve ugyanez figyelhető meg. Titkosítást a számítógépet használó vállalatok közül minden negyedik használ. Az informatikai biztonsági megoldásokat legjellemzőbben a pénzügyi tevékenység, ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás ágazatba sorolt vállalatok használják: vírusirtókat 90 százalékuk, külső adatmentést 62 százalékuk, tűzfalat 51 százalékuk, titkosítást 34 százalékuk, biztonságos szervert 16 százalékuk, valamilyen azonosító eljárást pedig 43 százalékuk használ.

A felmérés kiterjedt a távmunka alkalmazására is: a számítógéppel ellátott cégek 7 százalékánál van olyan főállású alkalmazott, aki távmunkában dolgozik, azaz legalább hetente egy fél napot rendszeresen a vállalat épületeitől, irodáitól távol dolgozik, és munkavégzéséhez valamilyen elektronikus hálózaton keresztül csatlakozik a cég informatikai rendszeréhez. Az érintett cégeknél átlagosan körülbelül 6 ilyen alkalmazott található. A távmunkában dolgozók hetente átlagosan közel 4 napot dolgoznak az irodától távol. A kutatás szerint a nagyvállalatoknál gyakoribb a távmunka, és a gazdasági szolgáltatások szektorban, valamint a szállítás, raktározás, posta, távközlés ágazatban is az átlagosnál nagyobb arányban fordul elő az, hogy az alkalmazottak a cég falain kívülről, de a cég számítógépes rendszeréhez csatlakozva végzik munkájukat. A távmunkában dolgozó alkalmazottak száma az 50 főt vagy ennél több dolgozót foglalkoztató vállalkozásoknál, valamint a pénzügyi szektorban a legmagasabb.