Axelero: Tovább hódít az ADSL

Vágólapra másolva!
Várakozásai szerint november elején köti majd be százezredik ADSL-ügyfelét az Axelero. Az internetszolgáltató statisztikái szerint a korlátlan, szélessávú elérések elterjedése révén a felhasználók egyre több időt töltenek a világhálón.
Vágólapra másolva!

Az Axelero Internet Rt. várhatóan október végén, november elején beköti százezredik ADSL-ügyfelét (aszimmetrikus digitális előfizetői vonal) - közölte Simó György, a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten. A társaságnak jelenleg több mint 270 ezer előfizetője van, akik közül mintegy 124 ezren szélessávon keresztül érik el a világhálót, míg több mint 121 ezren a hagyományos telefonvonalon, modemen (dial-up) keresztül. A vezérigazgató a szélessávú elérés egyik lehetséges módjáról, az ADSL fejlődéséről elmondta, hogy az országban egy év alatt 127 százalékkal, 81 ezerről 184 ezerre nőtt az ilyen típusú előfizetések száma. Az ADSL aránya az előfizetéseken belül ugyanazon idő alatt 18 százalékról 33 százalékra nőtt a magyar piacon - emelte ki Simó.
.
Simó György úgy vélte, hogy a következő években tovább hódít a szélessávú technológia, elsősorban a kábelen, illetve ADSL-en keresztül. Piaci becslések szerint Magyarországon 2008-ban várhatóan 800 ezer előfizető kapcsolódik majd a világhálóra szélessávú eléréssel. Az eseményen közölték azt is, hogy napjainkban mintegy 1,7 millióan keresik fel rendszeresen a különböző online médiumokat. A rendszeres látogatók több mint fele minden nap rákattint valamelyik oldalra, s ez a szám 30 százalékkal nagyobb, mint egy évvel korábban.

Az elmúlt időszakban 40 százalékkal nőtt az internet használatának intenzitása is: az előfizetők az időben korlátlan elérési módoknak köszönhetően több időt töltenek el a világhálón, egyre több oldalt tekintenek meg, s egyre többször térnek vissza ezekre.