Forgalomarányos kábelnet az Axelerónál

Vágólapra másolva!
Kábeltévés internetszolgáltatásai körében is elérhetővé tette forgalomarányos díjcsomagjait az Axelero. A társaság emellett egy másfél megabites letöltési sebességet biztosító konstrukcióval is piacra lépett.
Vágólapra másolva!

Az Axelero meglévő eléréseit kedvezőbb havidíjú, forgalomarányos csomagokkal egészítette ki, melyek 3 és 6 gigabájtnyi lebonyolítható adatforgalmat foglalnak magukba, melyek túllépése esetén az előfizetőknek gigabájtonként bruttó 500 forintos különdíjat kell fizetniük. A forgalomarányos díjcsomagok korlátlan letöltést biztosító társaikkal azonos letöltési sebességet biztosítanak.

A szolgáltató emellett bejelentette Kábelnet Play nevű díjcsomagját is, amely lehetővé teszi a világháló böngészését másfél megabites (1536 kbit/s) letöltési sebességgel. Korlátlan hozzáférései mellett kedvezőbb havidíjú, ám forgalomarányos konstukciót a Axelero korábban ADSL típusú internetelérései körében jelentett be, melyeket a Matáv szolgáltatási területein érhetnek el az ügyfelek. Az Axelero mellett jelenleg a GTS-Datanet, a Tvnet és a Vivanet kínál forgalomarányos konstrukcióban szélessávú internetelérést, amellyel a cégek főként a kezdő internetezőket célozzák meg. Februárban a kábeltelevíziós hálózatán internetet is szolgáltató UPC is bejelentett egy kezdőknek szánt internetdíjcsomagot.

(Az [origo] kiadója az Axelero Internet Rt.)