Leveszi oldaláról a problémás híreket a Google

Vágólapra másolva!
A Google bejelentette, hogy eltávolítja hírkereső oldaláról egy francia nemzeti hírügynökség, az AFP anyagait. Az utóbbi cég a múlt héten perbe fogta az internetes keresőjéről ismert céget, mondván az jogtalanul használja fel az AFP tartalmait.
Vágólapra másolva!

A francia hírügynökség több mint 17 millió dolláros kártérítést akart bevasalni a Google-től, s azt is követelte az amerikai cégtől, hogy távolítsa el az AFP tartalmait hírkereső szolgáltatásának oldalairól. A leginkább webes keresőjéről ismert cég a múlt héten azt közölte, vizsgálja az esetet, hétfőn pedig bejelentette, a jövőben nem szemlézi szolgáltatása keretében az AFP híreit a cég.

Az AFP egyik amerikai kerületi bíróságra beadott keresete szerint a francia hírügynökség korábban figyelmeztette a Google-t, hogy engedély nélkül cselekszik, azonban az internetes szolgáltató nem törődött a figyelmeztetéssel, és a kereset beadásának napjáig is változatlanul folytatta az AFP szerzői jogának megsértését.

A per kimenetele példaértékű lehet: az internetes híroldalak világszerte tartanak attól, hogy az előfizetés ellenében szolgáltató hírforrások esetleg megelégelik az ingyenes internetes oldalak gyakorlatát, azt, hogy ellenszolgáltatás nélkül "veszik le" a világhálóról az anyagaikat, és használják fel azokat újra a saját oldalukon. A jogi helyzet azonban bonyolult, amennyiben az előfizetés ellenében szolgáltatóknak is vannak ingyenesen hozzáférhető anyagaik, igaz, ezekre nézve is figyelmeztetik a felhasználókat a szerzői jog tiszteletben tartására.

Hírkereső oldala mellett a Google egyéb szolgáltatásait is bírálták a közelmúltban: egyebek mellett nemrégiben a cég online reklámszolgaltatását vádolták márkanevek illetéktelen használatával, s a Google Toolbar nevű desktop eszköz is váltott ki negatív felhangokat.

[origo]-MTI