Hiba miatt net nélkül maradt Pakisztán

Vágólapra másolva!
Egy tenger alatti optikai kábel hibája miatt egy napon át leszakadt a világhálóról Pakisztán. Bár a hiba elhárítása már folyamatban van, egyelőre nem tudni, mikorra sikerül újra internetkapcsolatot biztosítani az országnak.
Vágólapra másolva!

A tengerfenéken lefektetett, Pakisztánt az internethez kapcsoló optikai kábel sérült meg, hibája nyomán gyakorlatilag a teljes ország nemzetközi internetkapcsolat nélkül maradt - közölte a kábelt üzemeltető Pakistan Telecommunication.

A vállalat tájékoztatása szerint már sikerült azonosítaniuk a kábelszakadás helyét, a helyreállítás azonban jelenleg is folyik, s reményeik szerint szerda reggelre az internet újból elérhetővé válik majd Pakisztánban. Bár a helyi távközlési szolgáltató műholdas kapcsolattal pótolta a kiesett adatátviteli kábelt, ez csupán minimális számú felhasználót képes kiszolgálni, s felhasználói visszajelzések szerint túl lassú elérést biztosít bármilyen jellegű használathoz. Az internetleállás számos helyi vállalatnál - többek közt bankoknál, légitársaságoknál és internetkávézóknál - jelentős kiesést okozott.