Továbbra sem jegyezték be a pornódomaint

Vágólapra másolva!
Az internetcímek nyilvántartásával foglalkozó amerikai szervezet ismét elhalasztotta a szexoldalaknak fenntartott .xxx domainnév bejegyzését, a katalánok saját kiterjesztésre vonatkozó kérelmét viszont elfogadta.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államokban működő ICANN (Internet Corporation for Assigned Names and Numbers) legutóbbi döntése során csak a .cat végződésű webcímek bejegyzéséről döntött, amelyet a Spanyolország egy részén és a szomszédos államokban (többek közt Franciaországban, Andorrában, Olaszországban) élő katalán anyanyelvű közösség használhat majd - adta hírül az Associated Press.

A .xxx domain bejegyzését viszont továbbra is elhalasztotta szervezet arra hivatkozva, hogy még tárgyalásokat folytat azzal a floridai céggel, amely az új webcímeket üzemeltetné. A ICM Registry Inc. önként vállalta fel az új domain alá tartozó címek adminisztrálását, amelyért fizetniük kellene majd a kérelmezőknek. A halasztás pontos okáról nem derültek ki részletek, csak annyi, hogy az ICANN módosítani szeretné a jövőbeli szerződés egyes részleteit.

Az amerikai szervezet nyár elején már elfogadta a pornódomain bejegyzését, viszont múlt hónapban el kellett halasztania a végső döntést, mivel az amerikai kormány jelezte, hogy ellenezné annak létrehozását. Az ICANN kénytelen volt engedni a politikai nyomásnak, mivel a Fehér Ház ruházta rá hatáskörét 1998-ban, és az amerikai kereskedelmi minisztérium azóta is vétójogot élvez döntései fölött.

A pornóipar egy része is tart a lépéstől

A pornódomain létrehozását leginkább az amerikai vallási csoportok ellenzik, akik szerint ez csak újabb terjeszkedési lehetőséget biztosítana az internetes pornóiparnak. Egyes erotikus szájtok üzemeltetői attól is tartanak, hogy oldalaik külön címvégződés alatti csoportosítása jó lehetőséget biztosítana a cenzúrának akár az állam, akár a magánszféra irányából, és csorbítaná a szólásszabadsághoz fűződő jogaikat.

A kezdeményezés támogatói szerint viszont a lépés növelné az internet biztonságát, mivel a .xxx végződésű cím megszerzését szigorú feltételekhez kötnék. A domaint használó szájtok így garantáltan nem küldenének vírusokat, kémprogramokat vagy levélszemetet a felhasználók gépeire, és böngészésüket könnyen le lehetne tiltani a fiatalkorúak elől.