A kéretlen politikai hirdetés is spam

Vágólapra másolva!
A spamek fogalmához tavaly decemberben csapta hozzá az országgyűlés a politikai hirdetéseket is: így az idei kampánynak elvileg már kéretlen politikai üzenetek nélkül kell lezajlania.
Vágólapra másolva!

Tavaly év végén módosította az elektronikus kereskedelmi törvényt a parlament, s ebben meghatározták az elektronikus hirdetés fogalmát. Míg korábban maga a fogalom sem volt tisztázva, most pontosították a jogalkotók, miszerint a vállalkozások termékeinek, szolgáltatásainak népszerűsítésén túl az e-mailben, sms-ben küldött, társadalmi cél megvalósításának propagálását is elektronikus hirdetésként határozta meg.

A fentiek alapján tehát a politikai üzenetekre is vonatkozik a híres 14. paragrafus, azazhogy az e-mailt (sms-t) csak annak lehet kiküldeni, aki korábban kifejezetten kérte ezt. Emlékezetes, hogy a 2002-es választások idején igencsak megnőtt a politikai tartalmú sms-ek száma, s noha ezeket jószerével mindenki az ismerőseitől kapta, sokakat zavart a politikai spam-áradat.

Idén a politikai pártok internetes aktivitása különösen szembeötlő: a miniszterelnök bloggerré avanzsált, a szabad demokraták a fájlcserélők legalizálását tűzték zászlajukra, a Fidesz és az MSZP a neten keresztül szerzi egymásról az információkat. Remélhetőleg a törvénymódosítás tiltásait szem előtt tartják kampányuk idején.