Itthon is kísérleteznek a 100 megabites ADSL-lel

Vágólapra másolva!
VDSL-nek hívják a 100 megabites átviteli sebességet is elérő  technológiát, mellyel a Magyar Telekom jelenleg kísérletezik.
Vágólapra másolva!

Ugyan konkrét kereskedelmi bevezetés legkorábban jövőre, de az is előfordulhat, hogy csak két év múlva várható, a kísérletek azonban már ma is ígéretesek. A VDSL2 technológia (Very high bit-rate Digital Subscriber Line, azaz nagyon nagy sebességű digitális előfizetői vonal) egy külföldön - például a telekom német anyavállalatánál, Deutsche Telekomnál - már ismert gyors hozzáférési lehetőséget jelent.

Gyors és zavarmentes

Sipos Attila, a PKI-Távközlésfejlesztési Intézet hálózatfejlesztési igazgatóhelyettese érdeklődésünkre elmondta: a VDSL egy olyan technológia, ami a már meglévő rézkábeleken két előnyt tud felmutatni: egyfelől nagyobb adatátviteli sebességet biztosíthat mint az ADSL, másrészt a mérnökök egyik komoly főfájására is gyógyírt ad, mivel az egy kábelen keresztül nyújtott különböző technológiákon alapuló szolgáltatások (mint a közönséges telefonhívás, az ADSL vagy az IPTV) közti zavarokat is jól kezeli.

Az ADSL és a VDSL2 közti különbséget érzékeltetendő Sipos elmondta: míg az ADSL a telefonközponttól száz méternyi távolságban 24 megabites, a VDSL2 akár 100 megabites sebességet tud nyújtani. A központtól 1 kilométernyi távolságra az ADSL már csak 16 megabitre képes, a VDSL2 azonban még itt is bírja az iramot, és 26 megabites hozzáférést tesz lehetővé. Mint Sipos Attila elmondta: egy átlagos, négyfős család kiszolgálására a jövőben, ahol több számítógép és tévékészülék található - mely utóbbira az interneten keresztül érkeznek a műsorok - 25-30 megabites sávszélességre lesz szükség.

Bonyolult kiépíteni

Igaz, a kiépítés igen költséges, mert bár az alap infrastruktúrát nem kell lecserélni (tehát marad a földben a rézkábel), de fényvezető kábelhez kapcsolódó ADSL hálózati berendezéseket (DSLAM-okat) kell kihelyezni például a lépcsőházakba, vagy utcai kábelelosztókba - ráadásul minden hálózati szerelvényt és eszközt alkalmassá kell tenni a VDSL2-vel való együttműködésre..

Az új technológia igazi értéke nem is a telefonközponthoz közeli száz megabites sebességben rejlik, hanem abban, hogy a kombinált szolgáltatáscsomagokat - ADSL, telefon, IPTV - együtt jelenleg csak a telefonközponthoz közel lakó ügyfelek vehetik igénybe. A VDSL2-vel azonban már a központtól távolabb lakók számára is elérhetővé válnak például az interneten sugárzott tévéadások - vagy akárcsak a 2-3 megabites, nagysebességű ADLS.

Azokon a területeken pedig, ahol jelenleg optikai hálózat már kiépült az elosztó szekrényekig - a VDSL szempontjából kifejezetten kedvező a "táptalaj", azaz ott olcsóbban és gyorsabban lehet létesíteni a nagysebességű hálózatot. Sipos szerint egyébként a jövő mindenképpen az optikai hálózatoké: egy ma épülő ipari- vagy lakópark távközlési infrastruktúráját már szinte mindig optikai kábel alkotja, s az igazgatóhelyettes szerint tíz-tizenötéves távlatban gondolkozva lassan mindenütt lecserélődik majd a réz fénykábelre.