Minden második e-mail kéretlen az EU-ban

Vágólapra másolva!
Az elektronikus levelek 50-80 százaléka spam az EU felmérése szerint, amin az illetékes szervek hatékonyabb törvényi szabályozással javítanának.
Vágólapra másolva!

Az Európai Uniót egyre jobban ellepi az elektronikus levélszemét: az Európai Bizottság megállapítása szerint az e-mailek 50-80 százaléka ilyen, kéretlen üzenet - adta hírül az AP. Vivane Reding, a médiáért felelős EU-biztos ezért arra hívja fel az unió országainak vezetőit, hogy erőteljesebben lépjenek fel a spammerek, a kémprogramok és más illegális online tevékenységek ellen.

Az EU országai közül eddig mindössze Hollandia és Finnország ültette át a gyakorlatba azt a 2002-es határozatot, amelyet a spam ellen hoztak. Ennek révén a holland telekommunikációs hatóság, az OPTA eddig 60 ezer eurónyi bírságot szedett be az országot kéretlen levelekkel elárasztó cégektől, és 85 százalékkal csökkentették a spam mennyiségét az országban.

A levélszemét mennyisége azonban EU-szinten továbbra is nagyon magas, és kétharmada az unión kívülről érkezik: 21,6 százaléka az USA-ból, 13,4 százalék pedig Kínából. A lista harmadik helyén viszont már az EU alapító tagja, Franciaország szerepel 6,3 százalékkal. Az Európai Unió illetékesei azt ígérik: jövőre új szabályozást dolgoznak ki, amely lehetővé teszi majd, hogy az EU-s országok könnyebben büntethessék spammereket.