Legális filmboltot indít a BitTorrent

Vágólapra másolva!
Az internetes kalózok által is előszeretettel használt technológia kifejlesztőitől hamarosan legálisan is lehet majd filmeket vásárolni a BitTorrent.com honlapon keresztül.
Vágólapra másolva!

A 45 főt foglalkoztató San Francisco-i cég BitTorrent Entertainment Network (BEN) néven a hét elején fogja megnyitni online boltját, amelyben nyitáskor mintegy ötezer mozi- és tévéfilm lesz majd elérhető - számolt be az AP hírügynökség. A nagy méretű fájlok letöltésére különösen alkalmas kliensprogram honlapját e sorok írásakor épp átalakítják, s a News.com értesülései szerint egyebek mellett játékokat és egyéb tartalmakat is lehet majd vásárolni.

Filmet csak kölcsönözni lehet

Híradások szerint a BEN-en több nagy hollywoodi filmstúdió - többek közt a Warner, a Paramount, a Metro-Goldwyn-Mayer - alkotásai lesznek elérhetők. A másolásvédelemmel ellátott mozifilmeket Windows Media Player 11-es verziójával lehet majd lejátszani, azonban ezeket egyelőre csak kölcsönözni, nem pedig letölteni lehet majd.

Ez azt jelenti, hogy az új alkotások esetében négy, a régebbi filmek esetén három dolláros - vagyis nagyjából 600-800 forintos - díj ellenében a felhasználók 24 órán át tekinthetik meg a kiválasztott filmet. A mozifilmeket a BitTorrent szerveréről valós időben sugározzák majd az ügyfél PC-jére, lementeni azonban nem lehet. A társaság azért választotta ezt a megoldást, mert a letölthető filmekért a stúdiók túl magas árat kértek volna a felhasználóktól.

A tévéműsorok megvehetők

A filmekkel ellentétben a BEN-en elérhető tévéműsorokat és videoklipeket a két dolláros - vagyis 400 forint körüli - díj ellenében hagyományos módon letölthetik majd a vásárlók, így azokat korlátlan alkalommal meg tudják majd tekinteni. Az AP értesülései szerint a megújuló webhelyen a felhasználók saját amatőr filmjeiket is publikálhatják majd ingyenesen.

Ashwin Navin, a BitTorrent igazgatója szerint a BitTorrent technológiát használó letöltőszoftvereket világszerte 135 millióan használják. A hamarosan induló online áruház célcsoportját az igazgató szerint ugyanazok a felhasználók - javarészt a 16 és 35 év közötti férfiak - képezik - akik eddig is használták a technológiát - főként filmek, zenék és szoftverek illegális letöltésére. A BEN sikere sok tényezőtől is függ, egyes szakértők azonban már kongatták a vészharangot, mondván az ingyenes letöltéshez szokott netezők nem fogják tolerálni az új rendszer korlátait: a 24 órás kölcsönzést és a másolásvédelmet.

Saját sávszélességgel gyorsítanak

A BitTorrent technológia működésének egyik lényeges eleme, hogy a letöltések nem csak egy központi szerverről történnek. A felhasználók winchesterére letöltött adatcsomagok a többiek számára is elérhetővé válnak. Ennek köszönhetően egy fájl egyes darabjai különböző helyekről érkeznek a PC-re, ami jótékony hatással van a sebességre.

A fenti elv azonban csak olyan népszerű fájlok - például új filmek, szoftverek - esetében biztosít gyors elérést, amelyeket egyszerre sokan állnak neki letölteni. Egy-egy ritka, kevésbé populáris alkotáshoz már nehezebb hozzáférni, mivel ezeket alig töltik néhányan, így egyszerre kevés helyről töltődnek a részei, a sebesség nagyon alacsony marad. Navin közlése szerint ilyen probléma a legális boltban nem fog fellépni, mivel saját hálózati kapacitásukkal gyorsítják majd a letöltéseket: egy film az igazgató ígérete szerint hamarabb megérkezik majd a PC-re, mint a futár egy pizzával.