Magyar kezdőoldal a Google-tól

Vágólapra másolva!
Magyarként hirdeti személyes kezdőlapját, bár még van mit csiszolnia rajta a hazai közönség meghódítása érdekében a Google-nak.
Vágólapra másolva!

Sajtóközleményben adta hírül a Google, hogy magyarul is elérhetővé tette az iGoogle-t, azaz a személyre szabható Google-honlapot. Az új kezdőlap - túl azon, hogy szakít a korábbi, egyszínű, háttér nélküli puritán oldallal - számos szolgáltatást, eszközt nyújt a látogatóknak. Az új Google-kezdőlapon (mely a google.com/ig/ címen érhető el, a hagyományos google.com-on továbbra is az egyszerű kereső található) ki-ki magának állíthatja be, hogy milyen eszközöket, információkat szeretne látni ott.

Forrás: [origo]
Pontos időt mutató eszköz a Google-ön

A kezelőfelület magyar ugyan, a szolgáltatásokat azonban nehézkes átállítani a hazai felhasználókat érdeklő adatokra (mi magyar tőzsdei adatot nem találtunk, a naptár és a pontos idő pedig egyszerűen angol nyelvű maradt), illetve az időjárás dobozzal is küzdeni kell, ha valaki enged a csábításnak és beleír például egy rákospalotai irányítószámot.

A magyarítással ugyanakkor az irántunk való kitüntetett figyelmét érzékelteti a vállalat: közleményük szerint csak 26 nyelven érhető el a személyreszabható weboldal, ezek egyike lett a magyar.