Netes rekordot döntött a Harry Potter-könyv

Vágólapra másolva!
Rekordot állított fel az Amazon internetes könyvkereskedőnél J.K. Rowling hetedik és egyben utolsó Harry Potter-könyve: közel 1,6 millió példányt rendeltek meg világszerte a július 21-én megjelenő könyvből.
Vágólapra másolva!

A Harry Potter és a Halálos Ereklyék (Harry Potter and the Deathly Hallows) ezzel megdöntötte az előző kötet - Harry Potter és a Félvér Herceg - 1,5 millió internetes előrendeléssel felállított rekordját. Az internetes könyvterjesztő szerint a hetedik könyvre vonatkozó megrendelések a továbbiakban várhatóan még több százezer példánnyal növekednek. A számok a varázslótanonc utolsó kalandjai iránti nagy nemzetközi érdeklődésről tanúskodnak, nagy találgatások előzték meg ugyanis arra vonatkozóan, hogy a főhős meghal-e a könyvsorozat végén. Rawling mindössze annyit közölt, hogy két szereplő meghal a "halálos ereklyékben", de nem nevezte meg őket.

A már megjelent hat Harry Potter-könyvből eddig összesen 325 millió példány kelt el világszerte, és Rowlingot tartják a világ első dollármilliárdos írójának. Az első négy könyvből készült filmekre eladott jegyekből mintegy 3,5 milliárd dollár folyt be. Az ötödik könyvből, a Harry Potter és a Főnix Rendjéből készült film a héten, az utolsó film pedig várhatóan 2010-ben kerül a mozikba.