Magyarország nagy felbontásban a Google Earthben

Vágólapra másolva!
Frissítették a Magyarországról és a környező országokról készült légifelvételeket a Google Earthben, így hazánk teljes területe nagy felbontásban látható.
Vágólapra másolva!

Az új képeknek köszönhetően már minden egyes település kivehető a Google virtuális világatlaszában, de azok felbontása nem mindenhol ugyanolyan. A nagyobb vidéki városok közül például Pécs vagy Szeged jobb minőségben került fel az atlaszba, mint Miskolc, Debrecent pedig kettévágja egy fénykép-illesztés: a város egy részéről téli felvétel látható.

A Google rendszerint nem jelenti be a fotók frissítését, így csak a nem hivatalos Google Earth blogból tudjuk, hogy erre július 12-én került sor. Magyarország mellett a környező országok közül a Cseh Köztársaság, Szlovákia és Horvátország egy része került fel újonnan nagy felbontásban, emellett világszerte készültek új képek több nagyvárosról is. A részletes lista megtalálható a blog vonatkozó bejegyzésében.

Bár a Google Earth blog szerint hazánk egész területe "spot", vagyis 2,5 méteres magasságig részletes felbontásban látható, ezt a fentebb említett tapasztalatok miatt nem tudjuk megerősíteni: a rosszabb minőségű fotók körülbelül 1 kilométeres magasságig élvezhetők minőségromlás nélkül. A virtuális atlasz azonban így is sokkal élvezhetőbb és használhatóbb Magyarország területén, mint eddig, és a horvát tengerpartról felkerült újabb részletek is segíthetik a magyar kirándulókat.

A frissítések már a Google webes térképein (http://maps.google.com) is láthatók.