Már négymillióan vannak fent az iWiW-en

Vágólapra másolva!
Karácsonyra érte el az új rekordot a felhasználók száma, és az ünnepi jókívánságokat is százezrek küldték el a rendszerben. A szilveszteri bulizás után főleg a fotóikat álltak neki feltölteni a felhasználók.
Vágólapra másolva!

December 24-én délelőtt az iWiW aktív regisztrált tagjainak száma elérte a 4 milliót, ami csaknem lefedi a hazai internetezők táborát (az NHH adatai szerint jelenleg a háztartások 40 százaléka rendelkezik internetkapcsolattal).

Ugyanezen a napon személyes üzenetből 1,4 millió született, az üzenőfalra pedig 258 ezren írtak, ami a szokásos átlag három és félszerese. Karácsonyra a közösségi oldalra feltöltött fotók száma megközelítette a 27 millió darabot, véleményből pedig több mint félmilliót írtak egymásról a felhasználók.

Szilveszter éjjelén is sokan használták a rendszer jókívánságok küldésére: december 31-én 234 ezer üzenőfali üzenet született. 2009 megerősítette a korábbi tapasztalatot, amely szerint a buli utáni pihenéskor iwiweznek csak igazán az emberek. Január 2-a - ahogy tavaly is - újabb csúcsokat hozott. A WebAudit szerint újabb jelentős határokat lépett át az iWiW ezen a napon: több mint 3 millió látogatásra (visit) és több mint 90 millió oldalletöltésre (page impression) került sor. 150 ezer új képet töltött fel aznap a tagság, ami a napi átlag kétszerese.

Az iWiW közösségi portál tulajdonosa az [origo] kiadója, az Origo Zrt.