Festményeket is nézegethetünk a Google Earthben

Vágólapra másolva!
A madridi Prado képtár 14 műalkotásának háromdimenziós bemutatása a Google virtuális földgömbszoftverének legújabb szolgáltatása.
Vágólapra másolva!

A Google és a képtár együttműködésének köszönhetően az érdeklődők számítógépükön csodálhatják meg a világhírű festményeket, köztük Rubens, Velázquez vagy Hieronymus Bosch alkotásait. Az alkotásokról rendkívül magas felbontású, 14 ezer millió pixeles, azaz 14 gigapixeles fényképek készültek - idézte a Google szóvivőjét a The Daily Telegraph brit napilap.

Az interneten így tulajdonképpen a képtárnál előnyösebb körülmények között tanulmányozhatóak a festmények, amelyeknek minden egyes részlete jobban kivehető és aprólékosan böngészhető, mint élőben (például Rubens illusztrációnkon is látható Három gráciáján a mester által elrejtett apró méhecske). A szoftverbe felkerült képek között ott van Fra Angelico Angyali üdvözlete, Goya Május 3-ája, vagy Bosch Gyönyörök kertje című műve.

A Google Earth háromdimenziós bemutatója valósághűen jeleníti meg a Prado épületét, termeit is, így azt az érzetet kelti, mintha a látogató fizikailag is ott lenne Madridban. A szolgáltatás használatához csak írjuk be a Google Earth keresőjébe: Prado, Madrid. Az épület modelljén elhelyezett címkére kattintva tekinthetők meg a festmények: a képek listája egy felugró ablakban jelenik meg, és rájuk kattintva a szoftver az épületmodell belsejébe "repít" minket, majd egy fekete háttér előtt nyitja meg a nagy felbontású digitális képet.