Decemberben jön az Ügyfélkapu 2

Vágólapra másolva!
A jelenlegi ügyintéző portál már nem bírja az egyre nagyobb igénybevételt, ezért megkezdték továbbfejlesztését. Az új szájt ötmilliárd forintba kerül majd, de teljes egészében az EU adja rá a pénzt.
Vágólapra másolva!

Megkezdődött az Ügyfélkapu fejlesztése csaknem ötmilliárd forintos uniós finanszírozással; a rendszer megbízhatóságának növelését és ügyfélbarát jellegének erősítését célul kitűző projekt eredményeként decemberben kezdi meg működését az "Ügyfélkapu 2" - közölte Baja Ferenc, informatikáért felelős kormánybiztos kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

Baja Ferenc szerint az emberek készek és képesek használni az elektronikus ügyintézést 2005 áprilisától szolgáltató Ügyfélkaput. Mint mondta, 700 ezer regisztrált felhasználó van, akik alapvetően elégedettek a szolgáltatással.

Krupanics Sándor, a projektet megvalósító, állami tulajdonban lévő Kopint-Datorg Infokommunikációs Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte: a fejlesztésekre azért van szükség, mert bár a rendszer alapelemei és szolgáltatásai megvalósultak, a meglévő rendszer még nem képes arra, hogy megfelelő üzembiztonsággal és megbízhatósággal kielégítse a folyamatosan növekvő igényeket.

A fejlesztők arra is törekednek, hogy az Ügyfélkaput bárki különösebb informatikai előképzettség nélkül is könnyen kezeli tudja. Baja Ferenc szerint a fejlesztések megadják a lehetőséget arra, hogy a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszer 5-10 éven belül lefedje az aktív állampolgárok teljes ügyintézését.

A fejlesztéshez az is hozzátartozik, hogy minden településen kialakítanak olyan elérési pontokat, ahol az Ügyfélkapu használatának minden részletéről tájékoztatják az embereket. Arra is lehetőség nyílik, hogy "ügysegédek" bonyolítsák az ügyintézést azoknak, akik ezt igénylik - mondta Baja Ferenc.