Meghalt egy bebörtönzött iráni blogger

Vágólapra másolva!
Emberi jogi szervezetek jelentése szerint Teherán központi börtönében meghalt egy iráni blogger, akit országa legfelsőbb vezetőinek bírálatáért tartóztattak le.
Vágólapra másolva!

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi jogvédő szervezet a honlapjára feltett, szerdai keltezésű nyilatkozatban követeli Omid Mirszajafi (Omid Mir Sayafi) halálának ivizsgálását. Az RSF szerint a bíróság semmilyen értesítést nem küldött Mirszajafi ügyvédeinek, akik a blogger haláláról egy rabtársától értesültek.

Egy másik, Nemzetközi Kampány az Iráni Emberi Jogokért elnevezésű csoport Dubajban közzétett csütörtöki nyilatkozatában azt írja, hogy Mirszajafi szerdán hunyt el a teheráni Evin börtönben, s őket már az egyik ügyvéd értesítette. A 29 éves bloggert - aki főként kulturális témájú, a hagyományos iráni zenével foglalkozó cikkeket írt - tavaly novemberben állították bíróság elé az iszlám köztársaság vezetőinek megsértése címén, amelyért az iráni büntetőtörvénykönyv szerint akár két év börtönbüntetés is kiszabható. Legutóbb február 7-én hallgatta ki a forradalmi bíróság, s ezt követően ítélték 30 havi szabadságvesztésre.

Közleményében az RSF az iráni hatóságokat teszi felelőssé Mirszajafi haláláért, egyrészt, amiért indokolatlanul tartóztatták őt le, másrészt, mert a depressziós férfinak nem biztosították a szükséges orvosi ellátást. Mirszajafi esete kapcsán a párizsi központú szervezet felhívja a figyelmet arra, hogy az teheráni hatóságok decemberben egy neves iráni-kanadai blogger, egy bizonyos Hossein Derakhshan letartóztatását is bejelentették. A kanadai média szerint a férfit, aki az internetes naplóírás iráni elterjesztésében játszott úttörő szerepe miatt Blogfather néven vált ismertté, azzal vádolják, hogy kémledett az ország ősellenségének, Izraelnek. A 33 éves Derakhshan újságíró volt Teheránban, mielőtt 2000-ben kivándorolt Torontóba.