Budapestről is utcanézeti képeket készít a Google

Vágólapra másolva!
A Google webes térképein hamarosan a magyar főváros utcanézeti képeit is böngészhetjük majd, az ehhez szükséges fotókat készítő autók májusban kezdik meg a cirkálást a városban. A Street View-ba velünk egy időben Prága és Varsó kerül majd fel a Google Mapsen.
Vágólapra másolva!

Hamarosan Budapest térképén is elérhető lesz a Google Maps egyik leglátványosabb, és egyben az utóbbi időben a legtöbb ellenállást kiváltó szolgáltatása, a Street View, magyarul Utcakép. Ennek segítségével szabadon forgatható panorámaképeken járhatók be a webes térképen elérhető egyes városok utcái. A 360 fokban "körbelátó" kamerákkal felszerelt, sötét színű Opel Astrák május 5-én kezdik meg budapesti körútjukat, amely pár hétig tart majd, és ezek után még több hónapot vesz igénybe a képek feldolgozása. Arról, hogy pontosan mikor élesedik a budapesti Street View, még nincs információ.

Magyarországról egyelőre csak Budapest kerül majd fel a szolgáltatásba, és a Google egyelőre nem nyilatkozott róla, hogy a városnak, vagy környékének mekkora részét tudják majd lefedni az utcanézeti képekkel. Mint megtudtuk, ez nagyban attól is függ, hogy a fotózáshoz rendelkezésre álló idő alatt a cég autója (vagy autói, hiszen az sem publikus, mekkora flottával végzik majd a munkát) mekkora területet tudnak eredményesen bejárni. Budapesttel egy időben a Google hozzákezd Csehország és Lengyelország nagyvárosainak végigfotózásához is, ahol szintén a fővárosokkal kezdik. Hogy a hazánknál és a Cseh Köztársaságnál is nagyobb Lengyelországból Varsón kívül több nagyvárosról is készülnek-e utcaképek, egyelőre szintén nem derült ki.

Itt is kitakarják, amit kell

A cég a nálunk készült utcanézeti képeken is elhomályosítja majd a járókelők arcképeit, és az autók rendszámtábláját. A Google korábban hagyományos módon publikálta a felvételeket, és lakossági panaszok nyomán vezette be az előbbi megoldást, amely megakadályozza a lencsevégre kapott emberek egyedi azonosítását, a Street View-ba újonnan már minden fotó így kerül be. A felvételek utólagos anonimizálását egyébként nem a Google emberei végzik, hanem egy számítógépes algoritmus, így előfordulhat, hogy a képeken plakátok, vagy szobrok arcai is elmosódva láthatók majd - mivel a gép számára ezek is beleeshetnek a szórásba. Ha valaki ennek ellenére is bármilyen szempontból kényesnek tartja a róla, vagy autójáról, ingatlanáról készült felvételt, akkor a szokott módon kérheti a Google-nál annak eltávolítását: a Street View utcanézeti képeinek alján található "Probléma bejelentésre" gombra kattintva egy webes űrlapon keresztül lehet ezt megtenni.

Forrás: [origo]
Az út vége Udinében: Jelenleg itt van Street View hozzánk legközelebb

A levetetett képeket, mint azt az eddigi esetek nyomán is láthattuk, a Google (legalábbis egyelőre) nem pótolja: ha valahol kifogásolt felvételek készültek, akkor az adott utcarészlet feketén marad a Street View-ban. A fotókról a személyiségi jogokat védő homályosítás mellett csak a felvételeket készítő autót retusálják ki, így a virtuális körséta során lefelé nézve nem a kocsik tetejét, hanem az útburkolatot láthatjuk, mintha a kamerás autó ott sem lett volna.

A Google képviselői a projekttel kapcsolatban felvették a kapcsolatot a hazai hatóságokkal is, de ennek ellenére a szolgáltatást bejelentő szakember biztos volt benne, hogy a rendőrség időről időre megállítja majd a kocsikat. Az internetes vállalattól nem árult el arra vonatkozó információt, hogy átlagosan hány kört kell futniuk ugyanabban az utcában, mire sikeres lesz a fotózás. A Street View stábjának munkáját azonban megnehezítheti az időjárás, és az is, hogy a mi szélességi körünkön csak késő tavasztól kora őszig lehet végezni a fotózást, mivel a nap járása máskor már elrontaná a felvételeket.

Az útvonalterv nem publikus

Magukról a fényképezős autókról annyi tudhattunk meg, hogy a speciális kamerák mellett jelentős mennyiségű tárkapacitással rendelkeznek, és a sofőrön kívül más nem ül bennük, vagyis a fotózás teljesen automatizált, de a pontos technikai részletek nem publikusak. A Google azzal kapcsolatban sem közöl részleteket, hogy a kocsi, vagy kocsik mikor merre járnak, már csak azért sem, hogy ne lehessen szándékos, előre megtervezett akciókkal módosítani a Street View-ra felkerülő látványt, például egy emiatt kihelyezett hirdetéssel "spammelni" a szolgáltatást. Ha a fotózás alatt valamilyen tömegrendezvény lesz éppen a városban, akkor az nyilvánvalóan felkerül majd a képekre - mint a hogy a jelenlegi budapesti műholdképeken is látható, ahogy éppen zajlik a Sziget Fesztivál, és jól látszik, hogy épül a négyes metró. Előfordulhat azonban, hogy egy esemény miatt távolítanak el fotókat a szolgáltatásból, például a cég vette már le egy égő ház képeit a Street View-ból, a tragédiát átélő lakók kérése nyomán.

Budapest fotózásával kapcsolatban egy érdekes kérdés is felvetődött a sajtótájékoztatón: mi lesz a gyalogos zónákkal, sétálóutcákkal? Mint megtudtuk, a Google már kísérletezik az ilyen területek végigjárását lehetővé tévő technológiával. "Hátizsákos" Street View-kamera még nem létezik, de elképzelhető, hogy a jövőben például triciklik segítsenek be az Opel Astráknak ott, ahová a gépjárművek nem hajthatnak be. A szolgáltatás így első körben csak az autós útvonalakat fedheti majd le, és a fényképezőket már csak azért sem lehet gyalogosan, vagy motorral, kerékpárral körbehordozni, mert így a készülék nem lenne elég stabil.

Forrás: [origo]
Ilyen kamerás autó készíti a felvételeket

Keddtől figyelhetjük az autókat

Érdekes adalék, hogy az utcanézeti képek úgy kerülnek fel a Google Mapsre (magyarul Google Térképre), hogy a szolgáltatást hivatalosan még nem vezették be Magyarországon, annak ellenére, hogy felülete már lokalizált, és sokféle kiegészítő szolgáltatást nyújt már most is a hazai felhasználóknak (például útvonaltervezés, BKV-megállók, webkamerák képei és így tovább). A cég azonban érthetően nemcsak a hazai felhasználóknak szeretne kedvezni a látványos, és sok esetben praktikus virtuális sétát lehetővé tévő panorámafotókkal, hanem a Budapestre irányuló idegenforgalmat is népszerűsíti ezzel.

A Street View kedvelőinek az érdekes utcanézeti képek mellett kedvelt elfoglaltsága lett az újonnan befotózásra kerülő területeken a Google autóinak megfigyelése is: ezeket Budapestre érkezésük előtt már Ausztriában és Romániában is láthatták az internetezők. Mivel a cég nem adhatott pontos információkat a kocsik hazai útvonaláról és a fotózások időpontjáról, a hazai Google-csapat tagjai is csak arra bíztatták a fővárosban járókat: ha szemtanúi szeretnének lenni a felvételek készítésének, vagy maguk is szeretnének bekerülni a Street View-ba, netán ezt elkerülni, akkor legyenek résen az elkövetkezendő hetekben.

Street View-alternatívák itthonról és Romániából

Ugyan a Google kamerás autói csak mostanában értek el a régiónkba, a látványos, panorámaképes szolgáltatás mások fantáziáját is megmozgatta. Pár héttel ezelőtt a Norc nevű román térképes szájt autói tűntek fel Budapesten, amelyek korábban Bécset, Prágát, sőt, Pozsonyt is bejárták: a vállalat, afféle helyi érdekű pionírként, a régiónkban foglalkozik hasonló projektekkel - adta hírül az Index. A cég jelenleg a képek feldolgozásánál tart, így azok még nem kerültek fel a weboldalra.

Szegeden lelkes amatőrfotósok láttak neki a város panorámaképekkel való feltérképezésének, egy robogóra szerelt speciális kamera segítségével, bebizonyítva, hogy - bár nem olcsón -, de házilag is versenyre kelhet az ember a Google-lal. A csongrádi megyeszékhelyről eddig több tízezer felvétel készült, amire több mint egymillió forintot áldoztak rá a fiatalok - derül ki a Délmagyarország cikkéből.