Vágólapra másolva!
Egy újfajta algoritmus segítségével a webről begyűjtött digitális képekből generálták le amerikai kutatók a római Colosseum virtuális modelljét. A technológiával később teljes városok digitális makettjeit is el lehet majd készíteni.
Vágólapra másolva!

A ScienceDaily beszámolója szerint a University of Washington kutatói 150 ezer darab digitális képet használtak a virtuális makett elkészítéséhez, amelyeket egyébként a Flickr képmegosztóról töltöttek le - a "Rome" és "Roma" címkével jelölt felvételeket használták fel a kísérlethez.

A kutatók által kidolgozott számítógépes algoritmus minden egyes képet elemzett, és 21 órányi munka után ezekből generálta le a Colosseum háromdimenziós virtuális modelljét. Sameer Agarwal, az egyetem adjunktusa a lapnak úgy nyilatkozott, korábban még akkor is a végtelenségig tartott volna egy ehhez hasonló feladat, ha egy hatalmas számítási teljesítményű hardveren futtatták volna, a szoftveres oldalról kellett megoldani a problémát: az új eljárás több mint százszor gyorsabban dolgozik elődeinél. Az egyetem közlése szerint a feladat megoldására használt technológia korábbi verziói Photo Tourism néven ismertek, s ezt a megoldást licencelte 2006-ban a Microsoft is, amely Photosynth néven kínál hasonló elven működő 3D-s virtuálismakett-készítő szolgáltatás.


Így működik a technológia

Azonban míg a szoftveróriás megoldása egy-egy helyszín virtuális rekonstrukcióját teszi lehetővé, a washingtoni egyetem kutatói a megoldással teljes városok modellezését szeretnék megoldani. A fejlesztők Dubrovnik és Velence virtuális modelljeit is legenerálták: az előbbi esetben 60 ezer fotóból, az utóbbi 250 ezer képpel dolgoztak. A horvát város esetén a feldolgozással 350 számítógép 23 óra alatt végzett, míg Velencét 500 komputer generálta le 65 óra alatt. A projekt honlapján a technológia működését is meg lehet tekinteni a Trevi-kút vagy a párizsi Notre Dame virtuális makettjén.