Tanul, ismerkedik, pornót néz a neten a digitális tini

Vágólapra másolva!
Bármennyire féltik a szülők a gyerekeiket a tévétől és az internettől, többségük magára hagyja a képernyők előtt csemetéit. A jelenség nem elszigetelt, a hazai 12-17 évesek közel száz százaléka rendelkezik számítógéppel, és a többségükhöz az internet is be van kötve - derült ki a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat konferenciáján publikált adatokból.
Vágólapra másolva!

Kétezer hetedikes és tizenegyedikes gyerek bevonásával végzett felmérést a fiatalok internet- és médiafogyasztásáról dr. Kósa Éva és dr. László Miklós. A megkérdezettek általános iskolástól a gimnazistáikig, diplomás szülők csemetéitől a érettségivel vagy azzal sem rendelkező szülők gyermekeiig terjedtek. A felmérést kétszer ismételték meg, egyszer 2005 végén, egyszer pedig idén.

A kutatók legmeglepőbb adata, hogy közel az összes 12 és 17 év közé eső gyermek otthonában található számítógép. Az arány nem száz százalék, ám csak az olyan szegény családokból hiányzik a masina, ahol például tévé sincsen - árnyalta az adatot László Miklós. Ma már alapvetőnek számít az otthoni internet is, 2005 óta jelentősen megugrott ez az érték, idén a gyermekek 85 százaléknál volt bekötve a gépre a világháló. Hasonlóan elterjedt eszköz a fiatalok körében a mobiltelefon.

Ezeket az eszközöket a gyerekek az idő túlnyomó részében egyedül használják: naponta majdnem három órát interneteznek, két és fél órát néznek tévét, gyakran párhuzamosan. A médiafajták közül az internet népszerűbb, a tévé jelentősége csökken. Ha mégis a televíziót választják a tinik, akkor legvalószínűbben az RTL Klubot, a Vivát, vagy a Discovery-t nézik. Népszerű a többi tematikus csatorna is, a közszolgáltati csatornák azonban nem szólítják meg a fiatalokat.

Ismerkednek, tájékozódnak

A tinik életének szinte minden mozzanatában jelen van az internet a felmérés szerint. Egyedül a relaxálásra irányuló kérdések esetében mondták azt a fiatalok, hogy inkább rádiót vagy tévét kapcsolnak be hozzá. A passzív befogadásra épülő, nézésre és hallgatásra épülő technológiák pihenni, úgy tűnik, még jobbak, mint az interaktivitást kínáló versenytársaik. Az egyedüllét ellen azonban netezéssel védekeznek, ha valamit tanulni szeretnének, akkor is a számítógép elé ülnek le, és az idő aktív elütésére is a világhálót használják a fiatalok.

Forrás: AFP
Már nem csak a suliban neteznek a tinik, a többségnek otthon is van előfizetése

A tinik pornót is fogyasztanak a neten. Ez az általános iskolás fiúknál ötven százalék körüli, a középiskolásoknak pedig hetvenöt százaléka használja szexfilmek megtekintésére az interentet. Az arány egy nagyságrenddel alacsonyabb a lányok körében, legalábbis a felmérés számai szerint. "A lányok szerintem kicsit csaltak" - tette hozzá nevetve az eredményeket ábrázoló grafikonhoz László Miklós.

Az internetnek még valamivel kevesebb a becsülete, mint a szülőktől hallott információknak. A fiatalok elég szkeptikusak a világhálón olvasottakkal kapcsolatban. A bizalmatlansági lista tetején a reklámok találhatóak, nekik hisznek a legkevéssé a 12-17 évesek.

Egyedül neteznek a gyerekek

A szülők többsége úgy gondolja, hogy a tévé előtt ülő, az interenetet használó gyermekek ki vannak téve a média káros hatásainak - számolt be dr. Kósa Éva a vizsgálat egy másik részéről. A miértre a legtöbben azt válaszolták, hogy túl sok a káros tartalom, illetve általában túl sokat ülnek a képernyők előtt a gyerekek.

A káros tartalmak meglétében hívő szülők ennek ellenére nem sok mindent tesznek azért, hogy a gyerekeknek ne egyedül kelljen feldolgozni a tévében látottakat. Olyan még elő-előfordul, hogy a család együtt néz tévét, beszélgetnek a látottakról, de a tiltás, a túl sok tévézés jelzése vagy a közös tévézés megtervezése egyáltalán nem jellemző. Még rosszabbak az arányok az internethasználat esetében, itt a szülők és a gyerekek közös médiahasználata sem jellemző. Az interneten a gyermekek többnyire teljesen magukra vannak hagyva.

Fotó: Hajdú D. András [origo]
Magukra vannak hagyva az internetező tinik

A felmérés arra is rámutat, hogy szülői filterből tulajdonképpen csak egyféle létezik: az időre vonatkozó. A felelősebb, valamiféle szabályt hozó szülők a vizsgálat szerint csak azt mondtják meg, mennyit tévézhetnek, internetezhetnek csemetéik.

Mindezekkel kapcsolatban az iskolai oktatás sem felel meg teljesen az elvárásoknak. A két kutató által megkérdezett gyermekek hatvan százaléka gondolta úgy, hogy az iskolában tanulniuk kellene a médiáról, de a gyerekek fele soha nem találkozik az iskolában a témával.

Az ország jövőjében bíznak, a politikusokban nem

A kutatók arra is rákérdeztek a 12-17 éveseknél, hogy véleményük szerint kétszáz év múla lesz-e még Magyarország. A többség optimista hazánk esélyei kapcsán, 53 százalékuk szerint az ország a 23-ik században is létezni fog. Jelentős eltérés nincs a 2005-ös és az idén gyűjtött adatok között, a gyermekek jövőbe vetett bizalma ebben a tekinteben nem csorbult jelentősen.

Dr. László Miklós azonban felhívta arra a figyelmet, hogy 2005-ben az ország pusztulását főleg a környezetszennyezéstől várták. Az akkori, legpesszimistább válaszok szerint nemhogy Magyarország, Föld sem lesz a huszonharmadik századra. Ezzel szemben az idei válaszadók már a korrupciót, a politikusokat és az országban uralkodó állapotokat emlegették fel. A nem választ adók egy része arra a kérdésre is igennel válaszolt, hogy iskola után elhagyná-e az országot.

Élőben nézhető a vita

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat médiakonferenciáját élőben is lehet követni a szolgálat weboldalán, a gyermekmento.hu-n vagy az mms://media.levelup.hu/nmk5 címet a Windows Media Playerben megnyitva.