Ma kezdődik a Google Wave tömeges tesztelése

Vágólapra másolva!
Százezer szerencsés felhasználó kapja meg ma délután a hozzáférést a Google egyik legjobban várt újdonságához, a Wave-hez, amelyet a fejlesztői az e-mail utódjának szánnak.
Vágólapra másolva!

A Google első körben azoknak ad hozzáférést az új webkettes alkalmazáshoz, akik előzetesen feliratkoztak tesztelésre, vagy a cég fizetős online szolgáltatásait használják. A cég összesen százezer tesztelőt hív meg a szolgáltatásba, amely a tervek szerint közös online dokumentumszerkesztés, a chat és a tartalommegosztás elemeinek kombinálásával próbálja majd meg leváltani az eddig használt internetes kommunikációs eszközöket.

A százezer megívott tesztelő további nyolc meghívót kap a szolgáltatáshoz, vagyis összesen csaknem egymillió ember próbálhatja majd ki a Wave-et hamarosan. A meghívottak maguk azonban egyelőre nem kapnak újabb meghívókat, és a hozzáférésért már most nagy a tülekedés, mivel az újítás sokakat érdekel.

A Google a mostani teszteléssel leginkább azt szeretné lemérni, hogyan működik az általuk elképzelt koncepció a gyakorlatban. A szolgáltatást az accountok kiosztásával egy időben költöztetik át végleges helyére, a http://wave.google.com webcímre. A szolgáltatást a Google fejlesztő partnerei már eddig is kipróbálhatták a számukra fenntartott, úgynevezett sandbox accountokban, így az alakulóban lévő Wave-et akkor mi is kipróbáltuk (lást a linket oldalt). A bétateszthez hozzáférést adó meghívók kiosztása ma délután négy órakor kezdődik.

A Google Wave bevezetése nagyon hasonló a Google Mail egykori premierjéhez. Az internetes vállalat 2004-ben ugyanígy több lépcsőben kezdett el hozzáférést biztosítani a felhasználóknak a cégen belül már régóta tesztelt szolgáltatáshoz. Annyi bizonyos, hogy a Wave bemutatását is jelentős várakozás előzi meg, de hogy az elkövetkezendő 1-2 éven belül számíthat-e akkora sikerre, mint a piacot szinte letaroló Google Mail, még kérdéses. A Gmail fő vonzerejét a hozzá biztosított óriási tárhelykapacitás és a könnyű kereshetőség adta, míg a mindefajta kommunikációt és megosztott tartalmat egyetlen felületre integráló Wave előnyei kevésbé kézzelfoghatóak.