A franciák megbüntetik a Google-t a könyvszkennelés miatt

Vágólapra másolva!
Az illetékes párizsi bíróság a könyvkiadóknak adott igazat a Google könyvdigitalizálási projektje miatt indított perben, és 300 ezer euróra (körülbelül 82 millió forint) büntette az internetes vállalatot.
Vágólapra másolva!

A bíróság szerint megsérti a La Martiniere könyvkiadó szerzői jogait, hogy a Google beszkennelte és kereshetővé tette könyveit az interneten a Google Books weboldalon, ezért kártérítéssel tartozik a cégnek, és le is kell vennie azokat a szájtról. Amíg ez meg nem történik, a Google napi tízezer eurós kártérítéssel is tartozik a cégnek - írja a Reuters.

A franciák annak ellenére találják jogsértőnek a Google Books szolgáltatást, hogy az oldalon a kereső csupán részleteket mutat meg a beszkennelt művekből, amelyek szövegében keresni lehet, és csak a szerzői jogi védelem alá nem eső könyveket teszi közzé teljes egészében. A bíróság szerint ugyanis a jogtulajdonosok engedélye nélküli digitalizálás kimeríti a szerzői jogsértés tényét.

A Google pár évvel ezelőtt azzal a szándékkal indította el a Google Books projektet, hogy a világ összes könyvét digitalizálja. Emiatt sokan attól tartanak, hogy az internetes vállalat információs monopóliumra tesz szert, és világszerte elindultak hasonló vállalkozások. A cég számára a közvetlen problémát viszont az okozta, hogy a cég nem a könyvkiadókkal, hanem a nagyobb könyvtárakkal egyezett meg a digitalizálásról, ezért sokan pert indítottak ellene szerzői jogaikra hivatkozva.

A La Martiniere és a francia könyvkiadók szövetsége, valamint az SGDL nevű írószövetség három évvel ezelőtt nyújtotta be keresetét a Google ellen, és összesen 15 millió eurós kártérítést követeltek. Az internetes vállalat időközben folytatta a könyvek digitalizálását. 2006-ban Németországban is indult per a cég ellen könyvszkennelés miatt, de az ottani bíróság elutasította a Tudományos Könyvtársaság (WBG) által benyújtott keresetet, az USA-ban pedig sikerült peren kívül megegyeznie a könyvkiadókkal.