A spanyolok is vizsgálják a Google-t

Vágólapra másolva!
Spanyolországban is vizsgálatot indítanak a Google ellen annak kapcsán, hogy néhány hónapja kiderült, a cég Street View szolgáltatásának panorámaképeit rögzítő autók wifihálózatok paramétereit is rögzítik.
Vágólapra másolva!

Egy helyi bírósághoz benyújtott panasz nyomán az ügyben eljáró bíró döntése értelmében vizsgálat indul a Google wifis adatgyűjtése kapcsán Spanyolországban. A keresőcéget egy Apedanica nevű, a helyi internetezők érdekeit képviselő csoport nyújtott be panaszt.

Néhány hónappal korábban a német adatvédelmi szervek vizsgálatai nyomán derült fény arra, hogy a Google Térképen elérhető Street View panorámaképek készítéséhez használt járművek a városokban működő nyílt wifihálózatok hálózati paramétereit is rögzítették - a cég szerint ez a funkció véletlenül maradt benne az felvételeket vezérlő szoftverben. Az adatgyűjtés kapcsán több országban is vizsgálat indult a Google ellen, legutóbb például Szöulban razziáztak a hatóságok a cég képviseletén.