Önmagát vezető autót fejleszt a Google

Vágólapra másolva!
A keresőcég munkatársai által életre keltett, a forgalmat radarokkal, lézeres távolságmérőkkel és digitális kamerákkal "látó" járművek már mintegy 225 ezer kilométert tettek meg az utakon - bár egyelőre még mindig ül bennük sofőr is.
Vágólapra másolva!

Ezt Sebastian Thrun, a cég egyik vezető szoftverfejlesztője - és a Stanford Egyetem professzora - jelentette be a cég hivatalos blogján. A Google azért vágott neki az autók fejlesztésének, mert a közlekedés biztonsága és hatékonysága napjaink egyik komoly problémája, technológiájukkal pedig a balesetek csökkentése mellett az emberek utazással töltött idejét, illetve a szén-dioxid-kibocsátást is csökkenteni akarják.

Az automata járművek már köztünk vannak

A cég blogján lévő információk szerint a magukat automatikusan vezetni képes járművek már mintegy 225 ezer kilométert tettek meg a forgalomban, például a cég Mountain Viewban lévő központjából maguktól elhajtottak a Santa Monica-i központba, illetve megkerülték a Tahoe-tavat.

Természetesen egyelőre minden esetben valódi sofőr is ült a volán mögött, aki egy esetleges hiba esetén beavatkozhatott, emellett a haladást vezérlő szoftver működését vizsgáló operátor is minden esetben utazott az autókban, és autóik érkezéséről a helyi rendőrségeket is értesítették előzetesen.

Kamerával, radarral, lézerrel látnak

A magukat vezetni is képes Toyote Priusok egyébként a rájuk szerelt digitális kamerák, radarok, és lézeres távolságmérők segítségével "látják" a többi autót és az utat. Navigálásukhoz a hagyományosnál jóval részletesebb digitális térképi információkat használtak fel.

A keresőcég önvezető járműveinek fejlesztésében az amerikai védelmi minisztérium kutatásokért felelős részlege, a DARPA által robotjárművek számára szervezett versenyén jól szereplő csapatok mérnökei is részt vettek.


Filmre vették a Google automata Priusait

Sokat várnak tőle

A Google szerint a fejlett technológia alkalmazásával felére lehet majd csökkenteni az utakon bekövetkező haláleseteket - a WHO statisztikái szerint egy esztendőben átlagosan 1,2 millió ember veszíti életét közlekedési balesetben világszerte.

Emellett a keresőcég arra számít, hogy az intelligens járművek megjelenésével a közös autóhasználat is népszerűbbé válik majd, amelynek köszönhetően a gépkocsik használatának aránya is le fog csökkenni, az optimálisan generált útvonalaknak köszönhetően pedig az utazás ideje, így pedig a kibocsátott károsanyag mennyisége is le fog csökkenni.