Neten gyorsabban kitöltheti a népszámlálás űrlapját

enépszámlálás 2011
Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) várakozásai szerint legalább minden tizedik háztartásban online fogják leadni az idei népszámlálás kitöltött kérdőívét, amelyre idén van először lehetőség. A világhálós megoldást azért érdemes választani, mert sokkal gyorsabb kitöltést biztosít a számlálóbiztosoknál, ráadásul bármikor félbe lehet szakítani, ha más dolgunk akad.
Vágólapra másolva!

A Magyarországon tízévente végzett népszámlálás az idén október elsején kezdődik, és a hónap végéig tart, de az internetes kitöltésre csak október 16-án éjfélig van lehetőség. Aki eddig a határidőig nem tölti ki a kérdőívet, annak később már nem lesz lehetősége erre, csak számlálóbiztosokkal együtt töltheti ki azt.

Az internetes kitöltéshez a www.enepszamlalas.hu című honlapot kell felkeresni, ahol a papíron megkapott kérdőíven szereplő címazonosító kód és az internetes belépési kód begépelését követően lehet megkezdeni a kitöltést. Ritkán, de előfordulhat, hogy valamelyik lakásba nem vitt kérdőívet a számlálóbiztos, ennek az az oka, hogy címe még nem szerepel a KSH adatbázisában - ilyen esetben csak a hagyományos módon végezheti el a kérdések megválaszolását.

Minden tizedik háztartásban online töltik majd ki a kérdőívet

Kópházi József, a KSH informatikai főosztályvezetője az [origo]-nak elmondta, várakozásaik szerint az ötmillió magyar háztartásnak legalább a tizede fogja majd interneten leadni adatait. Korábban erre nem volt lehetőség, pedig az online megoldás számos előnnyel bír: azonnal elvégzi az adatok helyességének ellenőrzését, és mezőit is sokkal egyszerűbb kitölteni, és mindez gyorsabban, nagyjából 20-25 perc alatt elvégezhető.

Forrás: KSH
A lakáskérdőív kezdősorában található az online kitöltéshez való kód

Kópházi József elmondta, hogy a feladat elvégzéséhez a hivatal új szervergépeket is vásárolt, amelyeket a népszámlálás lezárultát követően a KSH szokásos, évente rendszeresen elvégzendő munkáihoz használnak majd fel. A rendszer kapacitását úgy skálázták, hogy akár az egész magyar lakosság is használatba vehesse, de az ehhez szükséges hardveres háttérnek csak egy részét vásárolta meg a statisztikai hivatal, a maradék kapacitást üzemeltető partnere biztosítja számára a népszámlálás idejére az egyik speciálisan védett hazai szerverparkban. Erre azért volt szükség, mert a hazai népesség feltérképezésére csak tízévente kerül sor, ennyi idő alatt pedig jócskán elavulnak a számítástechnikai berendezések, a néhány hetes procedúra miatt nem kifizetődő egy teljes állandó gépparkot kiépíteni. Az üzemeltető biztosítja azt is, hogy a népszámlálási adatok megkapják a biztonságukhoz szükséges őröket, fizikai biztonsági rendszereket és informatikai védelmet.

Emlékszik adatainkra a félbehagyott kérdőív

A szombaton 0 órakor induló www.enepszamlalas.hu oldalra egyidejűleg több mint ötvenezer felhasználó léphet majd be. A rendszer rendelkezik túlterhelés elleni védelemmel, azaz ha többen próbálnák meg egy időben használni a kérdőíves rendszert, akkor sem omlana össze. Ilyenkor a belépéssel próbálkozóknak azt tanácsolja az oldal, hogy később próbálják meg megadni adataikat.

Forrás: KSH
Segítség is van az egyes kérdésekhez

A már belépett felhasználók számára az oldalon elérhető egy "Felfüggesztés" feliratú gomb, ez lehetővé teszi, hogy kilépjenek, és később (de október 16-a előtt) folytassák a kitöltést. A rendszer arra is ad lehetőséget, hogy a személyes kérdőíveket rejtve töltsék ki az egy lakásban lakók. Erre a funkcióra akkor lehet szükség, ha a nyilatkozók között nem csak családtagok, hanem például albérlőtársak is szerepelnek. A felhasználó jelszóval védheti le személyes kérdőívét. Az adatok feldolgozásához nincs szükség erre a jelszóra, viszont a többi kitöltő nem olvashat bele a válaszokba.

Minden böngészővel működik, de az ősi Explorert frissíteni kell hozzá

A KSH főosztályvezetője elmondta, hogy a www.enepszamlalas.hu oldalt úgy alakították ki, hogy minden ismert számítógépes böngészőprogrammal használni lehessen, azaz például a Firefox, Chrome, Safari és Opera böngészőt használókat sem fogadja majd semmilyen hibaüzenet a felkeresésekor. Az Internet Explorer (IE6) böngészővel is meg lehet adni az adatokat, de ebből csak a 7-es vagy újabb - 8-as, 9-es - kiadás támogatott. A mára jócskán elavult IE6 használatát egyébként sem javasolják szakértők senkinek, mivel a modern webes szolgáltatások már nem működnek benne, és a biztonsága is hagy maga után kívánnivalót.

Igazolja a kérdőív, ha kitöltöttük

Az online kérdőív közel háromszáz ellenőrzést tartalmaz, amely kiszűri a hibás válaszokat. Nem adhatunk meg olyan szobákat, amelyeknek összterülete nagyobb, mint a korábban megadott lakásméret. A rendszer csak akkor engedi lezárni a kérdőívet, ha a lakás összes lakójáról kitöltöttek egy személyi kérdőívet, és az ellenőrző mechanizmusok egyike sem jelez hibát.

Forrás: KSH
Nem engedi véglegesíteni a hibás kérdőívet a rendszer

A kérdőív kitöltésének végén a felhasználóknak le kell zárniuk azt, ezt követően azonban már nem tudnak módosításokat eszközölni rajta. A népszámlálás monitoring rendszerében az adatok összeírását adott körzetben felügyelők hozzáférhetnek ahhoz, hogy mely lakásokból adták már le a kérdőívet interneten, ezeket a háztartásokat a kérdezőbiztosok nem is keresik fel. A www.enepszamlalas.hu oldal egy tértivevényt is generál, amely igazolja, hogy a lakók sikeresen elküldték a KSH-nak az online kitöltött kérdőívet. Amennyiben mégis megjelenik ajtónk előtt a kérdezőbiztos, csak ezt a kódot kell megmutatni neki, igazolva, hogy minket már megszámolt a statisztikai hivatal.