A könyvek nem, de a filmek összehozzák a facebookozókat

Vágólapra másolva!
Közös zenei és filmes élményekre lehet barátságot építeni a Facebookon, a kedvenc könyveink címeit azonban hiába plakátoljuk ki adatlapunkon. Erre egy érdeklődési köröket és barátságok épülését kutató szociológuscsoport vizsgálata derített fényt - adta hírül az Ars Technica informatikai szaklap.
Vágólapra másolva!

A barátságok fejlődését, alakulását és a közös kulturális érdeklődés ebben betöltött szerepét kutató csoport négy éven keresztül követett egy egyetemistákból álló csoportot. A társaság belső kapcsolati rendszerét és annak változásait a Facebook alapján állapították meg.

Nem tesz baráttá az azonos irodalmi ízlés

A kutatás első tanulsága az volt, hogy az emberek lusták, így a barátságok alakulására leginkább a távolság volt hatással. A közelség mellett azonban azt is kimutatták a kutatók, hogy a hasonló filmes és zenei ízlés könnyen vezet barátság kialakulásához, míg a hasonló irodalmi ízlésnek nincs ilyen hatása.

Meglepő felfedezés az is, hogy a fiatalok többnyire nem befolyásolják társaik ízlését. Csak két zenei irányzat követői reagáltak érdemben arra, hogy mit hallgatnak a barátaik. A klasszikus zene és a dzsessz kedvelői felvételeket ajánlgattak egymásnak, és meg is hallgatták azokat, az alternatív zene kedvelői pedig a hipsterekről kialakult sztereotípiának megfelelően eltávolodtak azoktól az előadóktól, amelyek népszerűek a barátaik körében.

Jobban barátkoznak a rockerek

A kutatás egy olyan adatbázist használt, amelyet a diákok egyetemre kerülésének évében kezdtek építeni. Az évek során bekerültek a barátságok, a Facebookon rajongott tárgyak a listába, ezt pedig összekapcsolták az egyetemtől kapott tanulmányi és lakhatási adatokkal. A vizsgálat ezerhatszáz diákkal indult, ám ezek nagyobb része nem szolgáltatott elég adatot - például a facebookos adatvédelmi beállítások miatt - a vizsgálathoz. A négy év során a hallgatók egyre nagyobb százaléka állította szigorúbbra az adatvédelmi beállításait, így a vizsgálat közben is tűntek el alanyok a kutatók szemei elől. A vizsgálat végére azonban még így is több mint száz diák maradt.

Forrás: [origo]
A rock hozhat ismerősöket, a könyvekkel viszont egyedül marad az egyetemista

A facebookos ismeretség kialakításában sokat segített, ha a diákok ugyanabba a kollégiumba kerültek, illetve ha azonos tárgyakat tanultak. Sokat segítettek a közös ismerősök, minél több ilyen volt, annál valószínűbbé vált, hogy a hallgatók közt barátság alakul ki. Zenében a legtöbb műfaj nem növelte a barátkozás esélyeit, csak a klasszikus zene és a dzsessz rajongói, valamint a rockerek jártak össze gyakrabban. A filmek esetében a szatíra és a véres gore műfaj képezett számottevő közösséget.

A facebookos barátság gyengébb a valódinál

A kutatók leírják, hogy tisztában vannak azzal, hogy a Facebook barátság gyengébb a hagyományosnál. Feltételezésük szerint a közösségi oldalon kötött ismeretségek úgy működnek, ahogy a szintén kevéssé erős munkahelyi kapcsolatok. Elképzelhetőnek tartják, hogy az oldalon megjelölt kedvencek egy része is a pózolási vágy terméke, ám még így is érvényesnek tartják a közösség mozgásáról alkotott megfigyeléseiket.