Kamerás mobil a Motorolától

Vágólapra másolva!
Leteszteltük a Motorola első, már multimédiás üzenetküldésre is képes mobiltelefonját.  A T720i jelű készülékhez digitális fényképezőgépet is mellékel a gyártó.
Vágólapra másolva!

Magyarországon a tavalyi év végén jelent meg a boltokban az amerikai mobilgyártó első színes kijelzős mobiltelefonja, a T720-as, amely a GPRS adatátvitelt is támogatja. A T720-as multimédiás üzenetküldésre is képes utódja az általunk tesztelt T720i változat, melyhez a gyártó alapból mellékel egy aprócska digitális fényképezőgépet.

Alapfunkciók

Forrás: ORIGOA hozzánk eljutott tesztpéldány ezüst színben pompázott, külseje némiképp konzervatívnak mondható, elő- és hátlapja cserélhető. Bár a mobil külső antennával van felszerelve, szerencsére ez kicsinysége miatt egyáltalán nem zavaró. A telefon kettéhajtható kivitelben készül, tömege 100 gramm. Fedlapján egy apró külső kijelző található, amelyről többek között a dátumot, a pontos időt és a térerő mértékét lehet leolvasni. A jobb oldalon elhelyezett billentyűvel a hanghívás funkciót lehet aktiválni, míg az átellenes oldalon a hangerőszabályzó kapott helyet. A készüléket szétnyitva tárul elő a nagyméretű, 120x160 pixeles felbontású, 4096 színt megjeleníteni képes kijelző, illetve a billentyűk.

A kétsávos T720i menüjében a négyirányú navigációs billentyűvel, illetve az efölött elhelyezkedő, mindig az aktuális menüpontnak megfelelő funkciót betöltő 3 gombbal mozoghatunk. Természetesen a színes LCD képességeihez igazodva a teljes menürendszer színes, háttere és színvilága testreszabható, használata azonban megszokást igényel. A telefon nagyjából 1 megabájt belső memóriával rendelkezik, ennek felosztása dinamikusan történik. Az SMS-ek írását a Motorola iTAP elnevezésű prediktív szövegbeviteli eljárása könnyíti, mely természetesen kikapcsolható. Támogatott továbbá a grafikákat és csengőhangokat tartalmazó EMS üzenetküldés, az SMS chat, illetve sablonüzeneteket is el lehet menteni a memóriába. (Az MMS funkciót majd később, a fényképezéssel együtt taglaljuk.) Csengődallamból egyébként 32 darabot tartalmaz a készülék, ezek többszólamúak, bár kissé dobozhangon szólnak, s további 32 darabot lehet létrehozni a beépített szerkesztővel (plusz rezgő hívásjelzés). További lehetőség, hogy külön jelzőhangokat rendelhetünk hozzá az eltérő eseményekhez (pl. beérkező SMS, adathívás, hangposta, stb.)

Extrák

Beépített naptárral, számológéppel és ébresztőórával is rendelkezik a Motorola T720i, ezen kívül pedig mobiltelefonokra szánt Java (J2ME) programokat is le lehet tölteni memóriájába. A hozzánk eljutott készülék egy motorversenyes játékot tartalmazott. A telefon támogatja a GPRS adatátvitelt (4+1 időrés használatával), és egy WAP 1.2.1-es böngésző is helyet kapott benne, amely a WAP-on használatos WML állományokon kívül az xHTML-ben készült oldalakat is képes megjeleníteni.

Eléggé meghökkentünk viszont azon, hogy a telefon nem rendelkezik infravörös porttal, ráadásul az eszközök közötti drótnélküli kommunikációt szolgáló Bluetooth szabványt sem támogatja, így a rajta lévő adatokat csakis az opcionális adatkábelen keresztül lehet lementeni az eszközről. Mindez annak tekintetében, hogy egy felsőkategóriás telefonról van szó, elég jelentős hiányosságnak számít.

Fényképezés

Újabb tapasztalatok: Sony Ericsson P800/techbazis/mobil/20030207ujabb2.htmlNokia 7650: hódít a mobil-multimédia/techbazis/mobil/20020903nokia.htmlMotorola mobil linkekhttp://vizsla.origo.hu/static/ipar_es_mezogazdasag/ipar,_iparugy/hirkozlestechnika,_tavkozles/telefon/mobiltelefonok/mobilkeszulekek/Motorola/

Nem esett még szó a készülék alján lévő csatlakozóhoz illeszthető digitális fényképezőgépről. Használat közben a készülék LCD-je funkcionál keresőként, a könnyebb használhatóság érdekében a lencse függőlegesen 180 fokban forgatható. A kamerával 160x112 vagy 320x240 pixeles képeket lehet készíteni, de az LCD-n ennél kisebb felbontásban jelennek meg a fotók. A fotók megkomponálását némileg nehezíti, hogy a kijelzőn késve jelenik meg a lencséből érkező aktuális kép, valamint az, hogy a csatlakozóban kissé lötyög a kamera. Az elkészült fotók a T720i memóriájába kerülnek elmentésre, s ekkor fel is kínálja a telefon MMS-ben való elküldésüket. Lehetőség van továbbá diashow keretében megtekinteni a képeket, ám mivel kisméretű kijelzős készülékről és nem egy PDA-szerű eszközről van szó, nem lehet túlságosan jó képminőségre számítani. Sajnos a fényképezővel készített képeket sem képernyőkímélőként, sem pedig háttérképként nem lehet felhasználni, továbbá elforgatásuk vagy kinagyításuk sem lehetséges.

Forrás: ORIGO

Egy Motorola T720i-vel készített fotó

A T720i-t alapból 550 mAh kapacitású lítium-ion akkumulátorral szállítja a Motorola, ezzel a hivatalos adatok szerint a mobil 165 órás készenlétre képes, és 170 perces beszélgetési időt tud biztosítani, tapasztalataink szerint 3-4 napig használható.

Összességében a csatlakoztatható digitális fényképezőgépen, és az MMS-ezési lehetőségen kívül a T720i nem tartalmaz újítást az előd T720-as modellhez képest. Hiányoltuk róla a infravörös portot és a Bluetooth-támogatást, valamint a képernyő képességeit jobban kihasználó funkciókat. Pozitívum viszont a Java-játékok letöltésének lehetősége, a 4+1 szálon történő GPRS adatátvitel támogatása, valamint a dinamikusan felhasználható memória.