Személyre szabott rádióhallgatás mobilon

Vágólapra másolva!
A Sony bejelentette, hogy kifejlesztette a világ első "személyre szabott", mobiltelefonnal hallgatható rádióadását, ahol a hallgató ízlése szerint alakíthatja a zenei kínálatot.
Vágólapra másolva!

A Sony Európa csaknem valamennyi mobilszolgáltatójával tárgyal arról, hogy a személyre szabott rádióadás eljuthasson a felhasználókhoz; az első szolgáltatást áprilisban a TeliaSonera finn vállalata áprilisban indítja. Egyedülállóvá a személyre szabhatóság teszi a szolgáltatást, a hasonló kezdeményezések - a japán NTT DoCoMo és az amerikai Sprint ajánlata - csak folytonos zenei folyam vételére képes, a Sony most alakíthatóvá teszi a kínálatot. A hallgató az éppen futó zeneszám alatt jelezheti, hogy az tetszik-e neki vagy sem; az öntanuló rendszer lassanként alkalmazkodik ízléséhez: egyre inkább neki tetsző zenéket kínál majd fel. A szolgáltatás várható havi díja 10-15 euró között alakulhat majd.

A Sony - még el nem nevezett - szolgáltatása azokon a mobiltelefonokon futhat majd, melyek a Symbian szoftvert használják; ez számos gyártó (Nokia, Siemens, Sony Ericsson, Sendo, és sok más) gyártmányaiban elérhető. A zenét a szolgáltató GPRS adatátviteli hálózatán másodpercenként 16 kilobites sebességgel küldik majd. Ez meg sem közelíti a CD-minőséget, de a Sony szerint indulásnak, a gyorsabb 3G hálózatok megjelenéséig elegendő.