Bármikor megjelenhet az első mobilvírus

Vágólapra másolva!
A vírusvédelmi szoftvereket fejlesztő finn F-Secure szakértője szerint gyakorlatilag bármelyik pillanatban elszabadulhat egy olyan vírus, amely használhatatlanná teszi mobiltelefonjainkat.
Vágólapra másolva!

Mikko Hyppönen, az F-Secure kutatási részlegének vezetője egy budapesti sajtótájékoztatón beszélt a várható vírustrendekről. Hyppönen szavai szerint "bármelyik pillanatban elszabadulhat egy olyan vírus, amely használhatatlanná teszi mobiltelefonjainkat". Mivel a mobiltelefonokat a világ minden részén egyre többen és egyre többet használják, és bár a kézi számítógépek Magyarországon még nem terjedtek el széles körben, a gazdaságilag erősebb lábon álló országokban egyre keresettebbek.

2004 során megszülettek az első rosszindulatú programok, amelyek kifejezetten mobil eszközöket támadnak, bár ezek egyelőre nem terjedtek vadon, csupán demonstrációs célból készültek, így laboratóriumi környezetben lehetett fellelni őket. Ezek a rosszindulatú programok nem is jelentettek semmilyen fenyegetést a felhasználóknak, mégis egyértelművé tették: a mobiltelefon vírusok elkészítésének technológiája létezik, és ez a technológia a vírusírók számára immár ismert, bár elsősorban csak a kézi számítógépeket és a programok futtatására is alkalmas okostelefonokat érinti a probléma. A társaság Mobil Anti-Virus néven mobiltelefonokra is kifejlesztett vírusvédelmi megoldást, amelyet közlése szerint az egyes operátorokon keresztül értékesít majd a végfelhasználók felé. A vírusvédelmi megoldás egyelőre csak bizonyos típusú Nokia telefonokhoz érhető el.