Mobilfüggő az olasz fiatalok egyharmada

Vágólapra másolva!
Vízhólyag és bőrkeményedés helyett itt az sms-betegség, a hüvelykujj-gyulladás, amely a mobiltelefónia rövid szöveges üzeneteinek rabjait fenyegeti, márpedig ez Itáliában a fiatal korosztály 37 százalékát teszi ki.
Vágólapra másolva!

Az olasz felmérések szerint a fiatalok 48 százaléka folyamatosan játszik a mobiljában lévő játékokkal vagy más videojátékkal, míg 37 százalékuk nem tud meglenni sms-ek nélkül. Ennek meg is van az eredménye: egy 14 éves savonai kislány a hétvégén bénult, lemerevedett hüvelykujjakkal került orvoshoz. A szakemberek előbb az ügyetlen tollforgatásnak, majd sportolásnak, a teniszütő rossz fogásának tulajdonították a bajt, csak később ismerte el a gyermek, hogy napi átlagban száz sms-t szokott küldeni barátainak, s ez az ingyulladás valódi oka.

Az olasz orvosok szerint korábban csak egy videojáték rabjainál észleltek hasonló fogásproblémákat és gyulladásokat. A szakemberek viszont már megkongatták a vészharangokat, s a szülőket igyekeznek figyelmeztetni csemetéik egészségre is káros, krónikus betegségeket okozó rossz szokásaira, amelyek immár járványméreteket öltenek.

A pszichológusok szerint az sms-függőség a hüvelykujj lebénulásán kívül kommunikációs gondokat is okoz a fiataloknál, akiknek nehezükre esik beszélni, hangosan formálni gondolataikat. A Demoskopea olasz közvélemény-kutató legutóbbi felmérése szerint - amelynek során több mint 13 ezer 13-18 év közötti fiatalt kérdeztek meg - az itáliai gyermekek 37 százaléka mobiltelefon-, illetve tévéfüggő, 49 százaléka nem tud elszakadni a videojátékoktól, 44 százalékuk pedig a számítógéptől.

Az olasz gyermekorvosok szövetségének adatai szerint a kiskorúak kétharmada rendelkezik otthon számítógéppel, s fele pedig internetes hozzáféréssel is. Az olasz gyermekek 71 százaléka szokott több-kevesebb rendszerességgel internetezni, 64 százalékuk legalább napi egy órát, harmaduk pedig napi 1-3 órát netezik, kétharmaduk pedig rendszeresen online csevegőcsatornákon beszélget. Az olasz szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy a számítógép, a tévé, a mobiltelefon és a videojátékok egyre több időt foglalnak el a gyermekek életében, akiknek gyakran nincs is alternatívájuk, hiszen egyedül vannak otthon. Ugyanakkor körükben mind gyakoribbak a pszichés eredetű alvászavarok és más betegségek.