Totó, lottó sms-ben is

Vágólapra másolva!
A jövőben sms-ben is fogadhatnak szerencsejátékokon a T-mobile ügyfelei. A Szerencsejáték Rt.-vel közösen útjára indított új fogadási lehetőség révén a totó, ötös-, hatos- és skandináv lottó, kenó és góltotó játékokra lehet sms-ben fogadni.
Vágólapra másolva!
Lottóprogramok a Szoftverbázisbólhttp://www.origo.hu/szoftver.html?search=lott%F3&hol=szoftverbazis&x=0&y=0

A T-mobile és a Szerencsejáték Rt. útjára indította a Mobil lottót, melynek keretében a több mint négymillió T-Mobile-os amellett, hogy sms-ben játszhat, szöveges üzenetben meg is vásárolhatja szelvényét az ötös-, hatos- és skandináv lottó, kenó, totó és góltotó játékra. Az új szolgáltatás legnagyobb előnye, hogy meghatározott összegig bármikor, szerződéskötés vagy külön adminisztráció nélkül igénybe vehető.

A vállalat havidíjas előfizetői játékuk árát számlájukkal, a feltöltőkártyások mobil fizetési egyenlegükkel egyenlíthetik ki. Alkalmanként legfeljebb 3 ezer forint értékű játék, illetve fogadás esetén ehhez vásárlási kód sem szükséges - a legkisebb megjátszható összeg pedig megegyezik egyetlen szelvány árával. A játék teljes árához azonban hozzá kell kalkulálni az sms-ek árát is. A játékhoz szükséges, meglehetősen összetett kódrendszert a T-Mobile oldaláról lehet megtalálni.