Mobiltelefon-hajító verseny Budapesten

Vágólapra másolva!
Mobiltelefon-hajító versenyt rendez pénteken a finn kulturális központ, a Finnagora. A budapesti intézet bemutatja a finnek által kiötlött nem hivatalos sportágat.
Vágólapra másolva!

A hivatalosan sportágként el nem ismert, ám a világ számos pontján igen népszerű mobiltelefon-dobálásból kaphatnak ízelítőt azok, akik február 3-án felkeresik a budapesti finn kulturális, tudományos és gazdasági központot, a Finnagorát. Az érdeklődők nem csak nézhetik a maroktelefonjukat messzire hajítók küzdelmét, de részt is vehetnek a versengésen. Bogdán Lilla, a Finnagora vezető tanácsadója érdeklődésünkre elmondta: a 18 órakor kezdődő versenyen indulóknak nem kell nevezési díjat fizetniük, és még díjak - igaz, inkább viccesek, mint értékesek - is lesznek.

Nem a távolság számít, hanem a stílus

A verseny nem távolsági, hanem stílusverseny lesz, azaz a zsűri a dobás szépségét, technikáját díjazza, nem pedig a telefon minél messzebbre hajítását. Bogdán elmondta: ők is készülnek ugyan tíz telefonkészülékkel, amelyeket el lehet repíteni, de mivel ennél több versenyzőre számítanak, nem árt, ha a nevezők hozott anyagból versengenek.

A mobiltelefon-hajító verseny nem - ahogy maga a mobiltelefónia sem - tekint vissza nagy múltra, gyakorlatilag az elmúlt tíz évben rendeznek ilyen viadalokat. Az ötlet természetesen a finneké volt - bár mint megtudtuk: nem a Nokia kezdeményezésére alakult a készülékek zúzásával járó "sportág". Bogdán szerint az ötlet inkább a finnek technológiaorientáltságának köszönhető, mint a Nokia finnországi központjának. Más, hasonlóan bohókás sportágakban is jeleskednek a finnek: a feleségcipelés, mocsári foci és a hangyabolyban ülés is része nyelvrokonaink sportéletének - igaz, ezeket most nem lehet élőben látni a Finnagorában.

A finnek nagyot, mások szépet dobnak

A mobiltelefon-hajításban egyébként finneknél a pálma: mind a férfi-, mind a női versenyen az ezer tó országának képviselői jeleskedtek a tavaly megrendezett világbajnokságon: Mikko Lampi 94,97, Marke Krok pedig 41,42 méterre volt képes hajítani jobb időket látott készülékét. A szabad stílusú hajításban azonban már egy holland és egy német versenyző nyűgözte le a zsűrit, így a megmérettetés eredménye valóban internacionális lett.

A telefondobálást nem annyira sportnak, mint inkább afféle szabadidős tevékenységnek lehet nevezni, így a hazai megmérettetés sem nyom a latban a nemzetközi versenyeken. A finn kultúrközpont által szervezett rendezvény inkább amolyan ízelítő találékony nyelvrokonaink fantáziájának terméséből.