Száz dollárt visszaadnak az iPhone árából

Vágólapra másolva!
Az Apple száz dollárt visszaad az első iPhone-vásárlóknak, miután két hónappal a mobil megjelentetése után csökkentette a termék árát.
Vágólapra másolva!

Steve Jobs szerdán, az Apple őszi termékbemutatóján jelentette be, hogy a cég csökkenti a két hónappal ezelőtt megjelentetett iPhone árát, mégpedig 200 dollárral - a cég ennek a felét adja vissza azoknak, akik még drágábban vették a modellt. Az első vásárlók a készülék boltokba kerülését követő roham során még 600 dollárért vásárolhatták meg az iPhone drágább változatát, mostantól viszont a 8 gigabájtos modell már csak 400 dollárba kerül, az olcsóbb, 4 gigás változatot pedig kivonják a forgalomból.

A cég lépése érthetően sok vásárlót feldühített, Steve Jobs a cég honlapján közzé tett nyílt levelében azt írja, e-mailek százait kapta az iPhone-tulajoktól, ezért most elsősorban őket szeretné kárpótolni - százdolláros Apple-utalványokkal. Az árcsökkentésre a tőzsde sem reagált kedvezően, a befektetők ugyanis a kereslet visszaesésének tudták be a váratlan árcsökkentést, emiatt az Apple részvényeinek árfolyama esett a bejelentést követően.

Az Apple másik trükkös húzása, hogy a csengőhangokért is pénzt kérnek az iPhone-vásárlóktól. Hiába van ugyanis a telefonban zenelejátszó, a készülékre letöltött zenéket ugyanis nem lehet csengőhangnak beállítani, azokat külön kell megvásárolni az iTunes-on keresztül.