Egy euró lesz az új iPhone a németeknél

Vágólapra másolva!
A német T-Mobile bejelentése szerint már egy euróért haza lehet vinni a nyolc gigabájtos iPhone 3G-t. Az olcsó készülékhez azonban legalább 69 eurós, azaz 17 ezer forintos havidíjú csomag megfizetését is vállalni kell - adta hírül a Reuters.
Vágólapra másolva!

A tizenhat gigabájtos modellt választóknak közel húsz eurót kell majd kifizetniük a készülékért, ha az ajánlott havi 89 eurós mindent magába foglaló csomagot választják. Akik a mobilszámlájukkal szeretnének takarékoskodni, sokkal többet lesznek kénytelenek fizetni az iPhone-ért. A kisebb iPhone modell csúcsára 200 euró, azaz közel ötvenezeré, míg a 16 gigabájtosé 250 euró, vagyis nagyjából 62 ezer forint lesz Németországban. A drágább készülékárat választók számára elérhető legolcsóbb szolgáltatáscsomag havi 29 euróba, azaz hétezer forintba kerül.

A múlt héten bejelentett új iPhone esetében az Apple lemondott arról, hogy a beszélgetések díjából is részesüljön, így a szolgáltatók rugalmasabb csomagokat tudnak létrehozni. Nem kell azonban félteni a csődbemeneteltől az almás vállalatot, a készülékre telepíthető alkalmazásokat kínáló AppStore bevételeinek harminc százalékát megtartja magának. Azt pedig már a kütyü előző verziója is bizonyította, hogy az iPhone-t vásárlók szeretik egyedi szoftverekkel felvértezni kütyüjüket.

Egyelőre nincs hír arról, hogy a német iPhone használható lesz-e a számítógéppel kábelen vagy Bluetoothon összekapcsolt mobilnetes modemként. Az azonban már biztos, hogy az amerikai AT&T szolgáltató letiltotta a modemes használati lehetőséget, felháborítva ezzel a külön 3G modemjüktől szabadulni vágyó felhasználókat. A 3G-s iPhone hetven országban, köztük hazánkban, lesz elérhető, ám egylőre még csak 17 ország esetében tudjuk pontosan mikor kerül a boltok polcaira a készülék.