Emailbajnok készülékeket mutatott be a Nokia

Vágólapra másolva!
Az E sorozat két új készüléke, a szétcsúsztatható E66 és a teljes billentyűzettel felszerelt E71 a levelezésüktől elszakadni képtelen felhasználókat célozza meg. Az új S60-as mobilok júliusban érkeznek.
Vágólapra másolva!

A készülékekre a Nokia előtelepíti a Mail for Exchange programot, melynek segítségével a telefon tulajdonosa könnyedén elérheti vállalati levelezőfiókját, naptárját, címjegyzékét. A szoftverrel a csatoltmányként érkezett doc és pdf fájlokat is le lehet tölteni a készülékre azonnali olvasásra.

Természetesen nem csupán a Microsoft vállalati levelezőszervereivel hajlandó kommunikálni a készülék, felkészítették több ingyenes szolgáltatóval való együttműködésre is. Így a Gmail vagy a Yahoo Mail felhasználóinak sem kell hosszú beállítófelületen keresztülverekedniük magukat, hogy hozzájussanak a leveleikhez.

A két készülék szolgáltatás kínálata szinte azonos, mindkét telefon támogatja a Nokia Ovi néven futó webboltját, ahonnan zenéket, térképeket és szoftvereket tölthetnek le a felhasználók. Az internetet gyors HSDPA és wifi kapcsolaton is el lehet érni az új mobilokkal, a navigáció megkönnyítéséről pedig az beépített A-GPS vevő gondoskodik. A készülékek memóriája 8 gigabájtig bővíthető, ezen számtalan zeneszám és milliónyi, a telefon 3,2 megapixeles kamerájával készített kép fér el. A szétcsúsztatható E66 ráadásként egy mozgásérzékelőt is tartalmaz, ami alapján a szoftver automatikusan vált állított és fekvő nézet között. A vállalati felasználók számára fontos funkciók között mobilos VPN elérést, a memóriakártya titkosíthatóságát és egyéb biztonsági beállításokat találnak a céges adatokért aggódók.

Mindkét készülék a Nokia saját Symbian operációs rendszeren alapuló S60 névre hallgató szoftverét futtatja. Így a más S60-as telefonról váltó felhasználók könnyedén magukkal vihetik megszokott szoftvereiket az új készülékre. A készülékek várhatóan 350 eurós, azaz 86 ezer forintos áron kerül a boltok polcaira.